Nem tudnám megmondani a talpam vagy a lábam fáj jobban. Pedig mindkettő nagyon sajog. Így voltam ezzel Larrassoanaba és Zarqiueibe (bocs az esetleges elírásokért, de nagyon sok településnek rengeteg fajta neve és írása van, nekem meg az ilyen típusú memóriám gyenge) érkezve. A lábaimon lévő vízhólyagok vicces próbálkozásnak tűntek, hogy nehezebbé tegyék az utat. Gondoltam is magamban mikor tegnap Estella felé haladtunk olyan 32 km-el a lábainkban, hogy azt a nehéz merev fájdalmat amit érzek a combomban inkább a vízhólyagok vennék át, mennyivel jobb lenne. Kellett nekem kérnem. Ma reggelre olyan helyeken is éreztem a cipő nyomását, ahol még eddig nem. Sebaj, gondoltam B-nek nem is mondom, látom rajta nem aludt jól. Összekapom magam és majd csak lesz valahogy. Nem lett. Mentünk sokat és a fájdalom nem enyhült, pedig olyan csodálatos vidéken haladtunk amit ha lehetne kérni mindenkinek látnia kellene. Mondjuk kérni lehet, úgyhogy kérem is. Biztosan sokan voltak már ilyen és lesznek is hasonlóan szép helyeken. Na vissza a lábaimra, egy idő után már nagyon nem bírtam a tempót és kerestem a megoldást. Arra jutottam, hogy megpróbálom visszacserélni a lábaim sajgására, mert az ki tudom pihenni. Szemben ezeknek a kis álhatatos vackoknak a gyógyulása sokkal hosszabb. Na mondom magamban csere. Hát nem azonnal, de miután tettem érte elkezdett csökkenni a fájdalom. Egy festői kis faluban megálltunk pihenni úgy 10 km után, és ott elővettem a csodaszert: cérna a vízhólyagon átfűzve és sebtapasz. Bevált! Lépésről lépésre egyre inkább úgy tűnt, hogy ki fogom bírni a mai napot. Azért a merev sajgó és görcsölő combok és vádli sem leány álom. Volt is benne részem és ahogy B mondta Neki is. Nagyon kemény, mert olyan tempót megy amit nem sokan tudnak követni. Jelzem én sem. Na tegnap és tegnapelőtt 28 és 35 km-et mentünk. Ott hagytam abba, hogy Angel bárjában egy palack vörösbor társaságában töltöttük az estét. Szerencsére nem ketten ittuk, de a Vino Tinto vicces. Meg is viccelt, reggel nem a legfittebben ébredtünk és indultunk útnak. Pamplonáig, ahogy B is mesélte gyorsan elszaladt az út és az idő is. A többiek akikkel együtt mentünk az elmúlt 2 napban eddig terveztek. Utána viszont vánszorgott az idő és vele Mi is. Zarqiueui egy gyönyörű helyen lévő kis falucska, egy hegytető alatt. Ott szálltunk meg, sültkrumplit vacsoráztunk és gyorsan ágyba bújtunk, mert tudtuk másnap nehéz nap vár ránk. Az is lett, reggel hóvihar, majd csak eső. Utána besegített a szél is, végül napsütéssel és széllel támogatva értünk célt. B vel szinte egy tempót mentünk és néha egymástól, néha a környezetből erőt nyerve haladtunk lépésről lépésre. Az utolsó 3 km-t azt hittem soha nem fogjuk megtenni és mikor sikerült, szembesültünk azzal, hogy az alberque zárva :). Megkerestük a "legmesszebb" (ekkor azt éreztem) lévőt és ott sikerült szállást találnuk hosszas fáradtság után. A kaja? Mirelit pizza zacskós leves és pirítós. Nagyon finom étel. Ma pedig annyira belejöttünk a vízhólyagok lekezelése után, hogy túltoltuk 8 km-el a célt. Ezeket visszaolvasva azt gondolnám, hogy mi értelme ennek. Hiszen csak fájdalom, annak elmúlása után másik fájdalom, vagy fáradtság. Nem túl jó szállások. Ja tegnap diákszálló, hangoskodó juniorokkal, ma pedig egy csapat idősebb úr, akik szeretik latin temperamentummal elmondani a sztorijaikat. Na mégis miért? Nem fogom tudni leírni, de az az érzés amikor azt hiszed nincs tovább és mégis, vagy melletted nyílik a természet amikor a korlátokat kitolva gyalog közlekedsz olyan úton ami nem a civilizáció közvetlen része.
Tudod, ha holnap fel kell venni a cipőt nagyon fog fájni és mégis megteszed. Bizonyítva azt, hogy a lehetetlen csak a fejedben létezik. Vagy amikor rád köszönnek a helyiek és tudják, hogy ez plusz kilométereket jelent Neked, mert Nekik is sokat számított. Na ezért. Ezért az érzésért, amit nem lehet leírni, eljátszani, lefesteni. Érezni kell. Ez pont az a kutya szar amibe bele kell lépni hogy érezd. Úgyhogy ha legközelebb elmegyek egy munkás mellett aki fest, vissza fogok fordulni segítek egy kicsit neki, pedig az én lábamban is ott van már több kilométer. De ez neki és nekem is erőt ad a folytatásra. A kérdés nem az, hogy van e élet a halál után, hanem az van e előtte. Úgyhogy válaszd az életet....
Tudod, ha holnap fel kell venni a cipőt nagyon fog fájni és mégis megteszed. Bizonyítva azt, hogy a lehetetlen csak a fejedben létezik. Vagy amikor rád köszönnek a helyiek és tudják, hogy ez plusz kilométereket jelent Neked, mert Nekik is sokat számított. Na ezért. Ezért az érzésért, amit nem lehet leírni, eljátszani, lefesteni. Érezni kell. Ez pont az a kutya szar amibe bele kell lépni hogy érezd. Úgyhogy ha legközelebb elmegyek egy munkás mellett aki fest, vissza fogok fordulni segítek egy kicsit neki, pedig az én lábamban is ott van már több kilométer. De ez neki és nekem is erőt ad a folytatásra. A kérdés nem az, hogy van e élet a halál után, hanem az van e előtte. Úgyhogy válaszd az életet....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése