Azt hiszem Espinosa del Camino és Ages mérföldkövek voltak mindkettőnk számára. Ugyanis más dimenziókba kerültek a fájdalom és a fáradtság. Ma reggel például azt a badarságot mondtam, hogy kényelmes felvenni a cipőm. Azt, amelyiket napokkal ezelőtt úgy kellett rámerőltetni. Ages óta B és én együtt megyünk, ugyanazzal a tempóval. Ez eddig elképzelhetetlen volt. Szóval fizikálisan igencsak kifacsart és szétszedett ez az út. Most jön elvileg a szellemi megújulás. Nem tudom mire lehet számítani, de ezeken a napokon kifejezetten jó vándorolni. Az út egy harmadán, sőt lassan felén túl vagyunk. Eltelt egy nap, időben 13 napja vagyunk úton úgyhogy kinevezhetjük félútnak. Kilóméterben is 400 körül járunk. Tegnap csodálatos tavaszias időben suhantunk a célállomásig ami Frómista. Itt valami tavasz ünnep van, és az egész város kipakolt a térre az albergue elé, ami csak 15.00 kor nyit. Addig dos cañas és már mehetünk is elfoglalni az ágyat. Mint utóbb kiderült az eddigi utunk legrosszabb szállását sikerült kinézni. Nem is a tisztaság, nem is a felszereltség, hanem úgy összesen. Ma beszéltük is B-vel, hogy az egész helynek rosszak voltak a rezgései. Ezért vagy valami másért, de reggelre sikerült olyan cudar időjárást varázsolni, hogy az indulástól is elment a kedvünk, de menni kell így nekivágtunk a mai távnak. Először csak az eső szakadt, s amink lehet átázott. Nagyon elromlott a hangulatunk, mert hát végigkínlódtuk már ezt a fizikai fájdalmakkal teli hetet, akkor most kijár egy kis élvezkedés. Az idő nem így gondolta, a cipőnk tocsogott a vízben, a nadrágunk úgyszintén és már a 3 teleülésen megyünk úgy át, hogy nincs nyitva bár egy kis melegedésre és kávéra. Maradt az a lehetőség, hogy tovább. Közben B-nek bezacskóztuk a lábát, hogy legalább ne fázzon nagyon. Ekkor kicsit alábhagyott az eső, sőt el is állt és elkezdett száradni a nadrágom is. Na ez nem tartott sokáig, mert az esőből hó lett. Eleinte havaseső, majd egyre nagyobb pelyhekkel kezdett esni a téli csapadék. Az utolsó faluba beérve gyorsan megkerestük az egyetlen nyitva lévő bárt és bementünk melegedni. Nem sokkal utánunk érkezett Greg akivel már előző nap találkoztunk, de ekkor még nem tudtuk a nevét. Mi átfagyva önsajnálatba burkolózva dideregtünk amikor látjuk kinn a hóviharban a sziluettjét. Kívül lépek az ajtón és intek neki jöjjön be. Azonnal élt is a lehetőséggel fülig érő mosollyal. Pedig neki sem sokkal volt komfortosabb a szerelése. Leveszi az esőruhát és látszik alatta is csurom víz mindene. Ettől függetlenül a mosoly az arcán marad és még viccelődik is. Ekkor már nekünk sem kell több elfelejtjük egyszerre, hogy milyen rossz a helyzetünk és próbáljuk hasonló képen legyűrni a nehézségeket. Nevetünk egy sort magunkon, hogy ennél jobbat nem is kívánhatnánk. Kint pedig olyan hópelyhek hullanak amekkorát még soha nem láttam. Közben még érkeznek ismerős arcok és mindenki beáll mókázni a saját rossz helyzetén. Mivel mi érkeztünk elsőnek így illik először bontani az asztalt gondoltuk B-vel és elindultunk a csodálatos hóesésben. Annyira szép a táj, annyira hatalmas vattacukrok hullanak az égből, annyira hideg van és olyan vizes a cipőnk. Viszont mivel már 10 perce kinevettük a saját rossz helyzetünket csak a szép tájra és a hóesésre koncentrálva fejezzük be a mai utolsó 6 km-t......
Ja és tegnap még a kedvenc csapatom is jól szerepelt a városi rivális ellen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése