Burgos

Burgos az első olyan település ami sokakat megválaszt. Itt már az út 1/3-át megteszik és az otthontól távol töltött idő is a több a kelleténél kategóriában van. Sokaknak ideje is csak annyi van, hogy eddig vagy innen folytatva vágnak az útnak. Reggel ezt a várost vettük célba. Kivételesen tudom tartani B-vel a tempót, sőt néha érzem lassítani kell. Tegnap ismét szállás mizéria volt. Úgy kezdődött, hogy az egyébként gyönyörű erdős Villafranca Montes de Oca - San Juan de Ortega szakaszt egy csapat zajos vándor társaságában tettük meg. Fura volt, hogy kevés a cuccuk és kevésbé viseletes a ruhájuk, de gondoltam viszik nekik. Hát nem csak a ruhájukat, de Őket is busz fuvarozta, így picit csalódottan láttam, hogy nem mindenki csak gyalog közlekedik. De sebaj, ez az Ő választásuk, gondoltam. Akkor csak nőtt a csalódottságom amikor az albergueben mondták, tele van a szálló és láttam a buszt a szálló előtt. Valamiért nem kell Atapuertaban aludnunk. Ezt csak megerősítette a másik peregrino motel. Ami gyakorlatilag egy istállóból lett kialakítva. Maradt az újratervezés, ami vagy előre sokat és talán lesz helyünk, vagy vissza 2 km-t és ha ott sincs hely akkor az első verzió 4 km-el hosszabban. Egy kis telefonálás után Agesbe vissza.

Olyan ez mint az élet, néha vissza kell lépni ahhoz, hogy tudj előre menni, egyébként csak egy helyben toporogva várhatom a csodát. Igaz a csodák itt vannak körülöttünk és mindent körbevesznek. A legnehezebb viszont azt a döntést meghozni, hogy jó most vissza kell mennünk ahhoz, hogy holnap jobb legyen. És lám így lett. Itt megyünk B-vel egész nap egy tempóban, pedig tegnap még csak sántikálva tudtam járni. Nem tudom mi történt a lábammal, vagy a cipőmmel, de főleg a fejemmel. Azt tudom, hogy tegnap azt beszéltük, hogy reggel újult erővel fogunk menni. Ami még fura volt a tegnapi napban, hogy este megnéztük az útitervet és azt látjuk, hogy valójában Mi oda terveztük a nap végét ahol vagyunk 2 km vissza séta után. Hihetetlen. Az történik amit akarunk és kívánunk. Burgos meseszép, több épülete olyan mintha a Zorroban lenne díszlet, a katedrális pedig leírhatatlan. Látni kell. Az albergueben szinte minden arc ismerős és minket is úgy fogadnak. Van itt egy idős francia házaspár nagy szerelemben. Tegnap is és ma is egymás mellett aludtunk velük. Ők csak a saját nyelvükön és mutogatva értenek ahogy mi is. Így marad a mutogatás, de megértjük egymást. Szóval nem kell, hogy tökéletesen beszélj nyelveket, elég ha az adjonisten  egy mosollyal kezdődik.

A városban látszik ki az aki gyalog érkezett. A mozgása fáradt, nem kapkod, megfontolja a lépéseit. Eddigre kialakultak az elsődleges zarándok jegyek. Meg lehet ismerni egymást hátizsák nélkül is. Szavak sem kellenek ahhoz, hogy tudjuk mit érez a másik aki épp akkor ér be a szállásra amikor mi már lefürödve épp megyünk szendvicset enni ki a napsütésbe a térre. Ekkor sok erőt ad ha félreállunk, ne kelljen megszakítani a mozdulatainak sorát, mert minden fáj már ekkor és az előbb említett mosoly pont annyit segít amennyi a következő mosolyig elvisz. Két vagy három napja írtam Machete kinézetű hospitalerorol. Na ülünk B-vel a katedrális előtt egy padon majszoljuk a szendvicset és ki sétál arra? Hát Ő, hihetetlen alak. Megismer minket, odarohan spanyolul beszél és mutogat. Azt értettem belőle, hogy csak eljött sétál kicsit megnézi Burgos belvárosát és megy vissza Santo Domingoba. Valamint nagyon örül nekünk. Persze mindezt a mutogatásból fordítottam és kevésbé a spanyol nyelv ismeretemnek köszönhetem sajnos. Túl vagyunk az első harmadon ami el akart fáradni elfáradt, jöhet a következő szakasz....