Az útra elvittem magammal Misu kedvenc trikóját. Már rongyosra hordtam. Igazság szerint már Ő is rongyosra hordta. Akartam, hogy ott legyen velem, mert szeretem még így rongyosan is <3
Szinte minden nap rajtam volt, ez volt a délutáni trikóm. Jobban mondva, az egyetlen trikóm azon kívül, amit "menetelés" közben hordtam. De egyszer-kétszer azért őt is ki kellett lögybölnöm. Így történt ez El burgoban is a Domenico Laffiban. A Domenico Laffi az el burgoi muni (önkörmányzati szállás) , ami történtesen donativos volt. Vagyis annyit fizettél az éjszakáért, amennyit gondoltál. Már jó pár nappal korábban kiszúrtam a szintén rongyosra lapozgatott útikönyvemben. Nagyon hívogatott, biztosan a jól hangzó neve miatt :) és még az a mondat sem rémített halálra, hogy "a szálló építéséhez a környék hagyományához méltó módon sarat és szalmát használtak". Fura, mert az első napok valamelyikén bizonyára nem, hogy nem választottam volna ezt a házat, hanem jó messziről elkerültem volna. No, de Domenico Laffi, Domenico Laffi, Domenico Laffi....mondd ki háromszor a varázsigét és kezdődhet a varázslás :) A tetőn csak az nem mászott be, ami nem akart... Sebaj, nagyon bátor voltam. Én magam is meglepődtem magamon. Az előtérben kandallóban lobogott a tűz és a társaság meg körülötte. Nagyon szerettem ezt a csapatot, régi ismerősként köszöntöttük már egymást aznap délután. Ott volt Sanyika, Kokó, Holle anyó 2, a barinője Mary (talán), Jana, a német energiabomba, akinek véletlenül tudtam a nevét és akivel nagyon egy hullámhosszon voltunk, de sajnos a következő napon mi nagyon bekeményítettünk a távot illetően és mint olyan sok mindenkit, Őt is elhagytuk. Vele azonban már később sem találkoztunk sajnos. Remélem szerencsésen beértél, azóta is sokat jársz a gondolataimban. Talán egyszer még látjuk egymást és elmeséled milyen erősnek érezted magad az utad végén :)
Szóval mit nekünk szalma és sár meg nyitott tető, állati jó volt ezen a helyen. Rengeteg sztorit hallottunk és még annál is sokkal több sorsot ismertünk meg. Későre járt már, mikor hálózsákba bújtunk, reggel pedig rettentően korainak tűnt az 5 órás ébresztés. Még a vizet is csukott szemmel forraltam a kávéhoz, talán ezért történhetett meg, hogy amikor a ruháinkat összekapkodtuk a szárítóról, akkor az én drága rongyos szörfös trikóm valahogyan ott maradt.
Két nap telt el, mikor az úton kegyetlenül fejbe vágott a hiányérzet.
- A trikóm!!!!Nem láttam két napja a zsákomban.
- Baromság! Csak nem pakoltál ki mindent és nem vetted észre a táska aljában.
- Oké. De tuti? Nem emlékszem fehér színre.
- Ki az a hülye állat, aki színeket jegyez meg és nem ruhadarabokat :/ Tuti ott van, csak elkerülte a figyelmedet.
- Jó...most megnyugszom. Nyugi, nyugi, nyugi. Ne pakold ki a cuccaid az úton, attól nem lesz jobb, ha most szembesülsz a trikód elvesztésével....ki fogsz borulni. Sírni is fogsz. Délután is ráérsz pánikolni.
- Fejezd be. Egyébként meg, ha elhagytad, az okkal történt. Te beszéltél folyamatosan a túlsúlyos hátizsákodról. Nem gondolod, hogy ez is olyasvalami volt, amit le kellett tenned az úton?
- Hmmmmm....... ha ezt tovább folytatod, kipakolom a cuccaim, nem számít, hogy a puszta kellős közepén vagyunk. De ha kipakolom és úgy lesz, ahogyan most gondolom, hogy lesz, akkor tényleg kiborulok. Te pedig végig fogod hallgatni.
- Te tudod. Túl érzékeny vagy te jó nagy hatalmas SZÍÍÍÍÍV!
- Te meg túl józan ÉSZ!!
Újra átgondolom. Nem volt fehér. Biztos, hogy nem láttam semmit, ami fehér lenne a táskámban. Kivéve az Anyától három éve kapott pihe puha piperés kis zsákomat. Ugyanilyen anyagból egyébként készített nekem takarót is, aminek az egyik csücskébe beleapplikálta az esküvői fotónkat. Sajnos a takaró túl nagy volt ahhoz, hogy 800 km-en keresztül cipeljem magammal, de Anya.....csodálatos gondolat és ajándék volt <3
De trikó nincs. Oké. Erről most meggyőztem magam, attól függetlenül, hogy nem győződtem meg róla. Egymást követik a gondolatok. Túlsúly, én akartam, nem vihetem tovább, de az enyém és még szükségem van rá, erre nem állok készen, de el kell engedned, de nem kell, majd én azt tudom, ellopták, hülyeség, nem lopnak, főleg nem trikót, de ha meglátom rajta megölöm, tudom is ki lehetett, hogy gondolhatsz ilyesmit te állat, nem tudom, nem tudom, nem tudom. Tudom!!!! Még mindig nem győződöm meg róla, hogy megvan-e. Kitaláltam! Utoljára a Domenico Laffiban láttam. Felhívom őket! De nem tudok spanyolul. Ők meg nem tudnak angolul. Akkor írok nekik. Jó. Milyen nyelven fogsz? Angolul. Majd szólnak valakinek, hogy fordítsa le nekik. Nem fognak. De fognak. Így lesz. Írok nekik. Könyörögni fogok. Nem fogok. Csak megkérdezem. Nem fogják visszaküldeni. Donativós. Szegényeknél így is lyukas a tető. De vissza fogják. Donativós. Jó emberek. Baszki, baszki, baszki. Akkora béna vagyok. Miért nem voltam körültekintőbb??? És ha mégis itt van a táskámban? Akkor most feleslegesen majrézom.
Huhh, Órbigo....végre.
A szállás neve....San Miguel. Emlékeztek a bejegyzésre?
Kipakoltam. Nem volt fehér. kivéve a pihe-puha piperést. Akkor most már bele is törődhetsz, mert talán ott kellett hagynod. Vagy ne törődj bele, ne borulj ki és írj nekik. Lesz, ami lesz. Nincs jó vagy rossz döntés. Csak simán döntés. Egy a fontos. Amelyiket választottad, azt fogadd el és higyj benne.
És én írtam nekik. Angolul. És ők válaszoltak. Spanyolul. Aztán Tibónak hála újra írtam nekik. Ezúttal spanyolul :)
Ma pedig ez várt a postaládában....
A levél végére könyörgés helyett inkább odabiggyesztettem valami mást. Csak egy mondatot. De biztosan tudjátok mi volt az 🙇
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése