Reggel van, már túl az első napon. Minden porcikámban érzem, hogy élek. Szerintem nincs olyan testrészem amit nem mozgattam át. Ennek köszönhetően izomláz az van rendesen. Tegnap reggel mikor felkeltem még mindig nem tudtam mire vállalkozom, ahogy ma reggel sem vagyok vele tisztában. Pedig 28+ km után vagyunk. Állítólag ez az egyik legnehezebb szakasz. Hát nehéz volt. Este mikor már pihentünk egy kicsit éreztem, hogy menni akarok. Nem tudom mennyit és miért de menni. Úgyhogy hamarosan ébresztő, gyors készülődés, kávé és felkapom a zsákot a sajgó vállamra ahogy B is és indulunk. Előtte azért egy kevés gondolat tegnapról.
Beszélgettünk sokat B-vel, majd hallgattunk nagyokat. Rengeteg gondolat jött elő amikre ha nem is azonnal, de út közben választ vagy jelzést kaptam. Eleinte, azaz az első 15 km szinte elrepült. Na gondoltam így meg sem állunk ott ahol terveztük, hanem megyünk tovább. Mint később kiderült B-nek is megfordult ilyesmi a fejében. De ami utána jött az nem volt sétagalopp. Olyan kapaszkodókon mentünk fel le amire nem számítottunk. Indulás után szinte alig találkoztunk vándorral, de ahogy telt az idő egyre többen lettek körülöttünk. Fiatalok, idősek. Párok, egyedül zarándoklók. Egy lassabban haladó párhoz közelítve B-vel egymásra néztünk és szinte egyszerre mondtuk, hogy Nekik mondja valaki azt hogy bármi is lehetetlen. A pár egyik tagja, egy fiú mankóval járt. Fején kalap s a kalapba egy vörös rózsa tűzve. Mellette egy hölgy. Lassan haladtak mi viszonylag hamar utolértük Őket. Addigra már nekem is olajozottan ment a Buen Camino. Oda is köszönünk, felénk fordulnak. A srác arckifejezésénél egy rettentő meggyötört szenvedő arcra számítottam. Erre egy életvidám mosolygó arcból jött vissza a köszönés. Mellette meg valószínűleg az anyukája volt. És ugyanezeket az arcokat láttuk amikor megérkeztek az albergue-be, amit mi már délután fél 3-kor elfoglaltunk. Ők este hét körül értek ide. Biztosan nagyon fáradtak voltak, de ez nem látszott rajtuk, a mosoly az viszont igen. Délután beszéltük is B-vel, hogy vajon meddig jutnak? Hihetetlen erőt tud adni az az elszántság amivel itt találkozik az ember. Rengeteg energia gyűlik össze és szabadul fel. Amiből jut bőven mindenkinek. Sajnálhatnám most reggel magam, hogy sajog a lábam. És a mankós srác? Biztosan ott lesz reggel Ő is az anyukájával az úton és szórják szét a pozitív energiát. Mint ahogy mindenki aki itt van és valamiért vándorol ezen az úton. B-vel nagyon összhangban megyünk, mert egyszer sem volt olyan érzésem, hogy beszélni kéne de nincs miről, vagy csak azért csacsogunk, hogy ne legyen csend. Pontosan az történik aminek történnie kell. Nagyon jó, hogy együtt megyünk. Olvastam, hogy zarándokolni csak egyedül lehet, szerintem ez is egy korlát. Nyitni kell és megtalálni az adott helyzetben a legjobbat. Igyekszünk ezt tenni. Pedig ez még csak az első nap. Annyi minden kavarog most is bennem, hogy tudnék írni. De reggel van és hamarosan egy újabb szakasznak vágunk neki. Úgyhogy befejezem, a fal felé fordulok és pihenek még egy kicsit itt Roncesvalles-ben......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése