Boldogság

- Aki bújt, aki nem, jövünk...kiáltották Napsrácok. 

Mire Ködgyerekek izgalmukban vagy tán ijedtükben, beszaladtak egy bokor ágai közé és onnan leskelődtek tovább. Viszont nem túl sokáig, mert Napék olyan sebesen cikáztak végig a tó tükre után az erdő fái között, hogy Ködék minden figyelmüket összpontosítva sem tudták követni az iramot. Így lebuktak és ipiapacs, Ködgyerekek a bokor ágai között, ti vagytok a hunyók!

- Kettesével százig....kurjantották Napsrácok kánonban. És ne siessetek. Ezúttal ne siessetek vagy megállítjuk az időt. 

- Jó, jó...nem fogunk sietni. Becsszó...visszhangzott Ködgyerekek szájából a válasz, miközben középső és mutatóujjukat egymásra fonták hátuk mögött. 

Azonban Ködgyerekek nem tartották a szavukat és ötösével ötvenig számoltak csak. Napsrácok nem buták és azonnal rájöttek a turpisságra és, hogy megleckéztessék kummantó cimboráikat, nagy ötletet eszeltek ki és betartották ígéretüket. Olyan nagyon megsokszorozták sugaraikat, hogy tündöklő fényükkel játszóterük minden négyzetcentiméterét beborították. És akkor, ott, abban a szikrázó pillanatban, megállt az idő... 

10 perccel korábban....

Meseország játszóterén egy lány és egy fiú éppen a libikókán barkóbáztak.

- Most Te gondolsz. 

- Oké, megvan. 

- Tárgy? 

- Nem. 

- Személy? 

- Nem

- Fogalom? 

- Hááát...nem is tudom. Talán. Oké, legyen fogalom. De nem tudom. Ez nem is olyan. Na jó, legyen az.

- Húú, nehéz lesz igaz? Mindig nehezet találsz ki. De nem bánom, úgyis megfejtem. Sőt, igazából én szerintem már tudom is, hogy mire gondolsz. Elég csak arra a gyagyás fejedre nézni. 

- Nem létezik. Nem tudhatod. Mindig kitalálod már a második kérdés után. Nem ér. Olvasol a gondolataimban talán? 

- Nem, de tudod te pont olyan vagy, mint én. Ha lány lennék, akkor biztosan ugyanolyan lennék, mint amilyen te vagy, csak verekedős.

- Azt nem hiszem, mert ha lány lennél és pont olyan lennél, mint én, akkor pont úgy gondolkodnál, mint én és, ha egy lány verekedne, akkor arról pont azt gondolnád, mint amit én, hogy borzasztóan ciki és nevetséges. Szóval tuti nem verekednél, ha lány lennél és pont olyan lennél, mint én. És itt pont, ha már ilyen sok a pontos egyezőség :)

- Azt mondod? 

- Azt én, hidd csak el. 

- Na mire gondoltam tesó? 

- Ne szólíts tesónak, nem a tesód vagyok!

- Hagyjad már magad, a tesám vagy és vicces vagy, amikor ezt mondom és mérges leszel tőle kicsit.

- Hmmmm.....nagyon gonosz vagy. 

- Egyáltalán nem vagyok az, csak tudod én így fejezem ki a szeretetemet. Kicsit olyan ez, mint az ovis szerelem. Tudod, amikor a fiúk meghúzzák a lányok haját, de nem azért ám, hogy bántsák őket, hanem mert fülig szerelmesek beléjük, aztán a nagyszünetben kézen fogják és behúzzák icipici szívük választottját a homokozó és a hajóhinta között pompázó mogyoróbokorba, hogy pofijukra finom puszit nyomjanak, majd a szájuk elé emelt kezeikbe cukin belekuncogjanak, miközben válluk fel-le ugrál a hangtalan, tenyérbe temetett kacajtól. 

- Nagyon fura szeretet ez, tudod kis barátom? 

- Bármilyen fura is, de nagyon őszinte...tudod tesókám? 

- Hmmm....na jól van. 

- Szóval, mire gondoltam? Ha te vagy én és fordítva, akkor tudnod kell...

- A boldogságra....

A kislány arcán egyszerre jelent meg a meghökkenés, a csodálkozás, a megkönnyebbülés és a csodálat, és egész testét átjárta bugyuta kis játékukban kigondolt feladványa. És akkor, ott, abban a szikrázó pillanatban megállt az idő és a boldogság fogalma egészen új, napsugaras köntösbe öltözött mindkettőjük szívében.