Hello Pablo 🐕

És eljött a várva várt nap... augusztus 12. vasárnap ( boldog névnapot Anyu :) ) 

Miután szétszórtam azt a rengeteg boldogságot Magdalena buliján, gondoltam eljött az én időm. 

Egészen fura várakozással teltek már a vasárnapot megelőző napok. Nem éreztem még csak hasonlót sem soha, mert az elmúlt 30 évemből kimaradt a kutyaböcibarátság. Már kezdtem elhinni magamról, hogy képtelen lennék gondoskodni egy kis(?) cukiságról - hiszen még Mimi, a pókunk sem élt túl hosszú életet, pedig becsszóra gondoskodtunk róla - amikor is egy napon P-vel komolyabban előkerült köztünk a téma. Ő tapasztalt gazdi és egyébként is a szociális érzéke emberekkel/állatokkal szemben nem szimplán átlagon felüli, hanem egyedülállóan megközelíthetetlen és senki másnak nincsen ilyen 😊 Nem. Nem vagyok elfogult.... csak szerelmes, mint az állat 💗 Szóval arra jutottunk, hogy várjunk még. Majd eljön az ideje és lakásba amúgy sem való kis(?)állat. Nyugtáztuk és valahogy feledésbe is merült a téma egy időre. De azért valahol bent mégis csak zakatolt valami, mert titkon mindketten "kerestük" Őt. 

Aztán egy napon elkaptam egy titkosnak induló, de végül nagyon nyilvánvalóvá váló telefonbeszélgetést. 

- Oké, akkor szombat reggel.....szia

Mondom hova hova barátom? Eddig úgy tudtam motorozni megyünk szombaton. Találkozónk is van? Csak nem? 

Jóhogy lebukott 😏 és pontosan tudtam, hogy hova lesz a menet. Ami végül nem történt meg, mert kedves holland barátaink ezen a hétvégén hazalátogattak és az esti találkozónk hajnalban ért véget 🙈🙉🙊

Viszont két nappal később motorra pattantunk és elindultunk Pablo nézőbe. Igen, Pablo. Még fentről is kaptunk jelet névügyben és ezt teljesen komolyan is vettük, pont mint a gondos és a legapróbb részletekre is maximálisan adó szülők 😄 Mondjuk P már régóta szülő, de én csak félig meddig, ennyi keresztgyerekkel meg unokaöccsel-és húggal és lízingelt gyerekkel, de hát az ugye nem ugyanaz. 

Szóval izgultam, de olyan jól...pillangós gyomrosan és folyton mosolyogva. Meg mert azt hittem majd nem fog elfogadni minket....mert hát az fontos kedves leendő kutyások. 

De Pablito azt hiszem az első pillanattól elfogadott....

Szóval egy héttel később kezdetét vette a közös életünk és azóta éjszaka kelünk, ha sír és takarítjuk a kakit meg a pisit és etetjük és nyugtatjuk, ha kell és játszunk vele meg szórakoztatjuk és megmutatjuk neki a világot és Ő rácsodálkozik még mindenre és persze a legjobbat akarod neki adni meg azt szeretnéd, ha Ő lenne a legboldogabb kutyababa a világon és naná, hogy elkényezteted azt a dögöt, mert most Ő a világ közepe és nem para, hogy ellopja a kedvenc papucsod meg megrág gyakorlatilag mindent, amihez hozzáférkőzik. És tulajdonképpen mindenhez hozzá tud..... táskához, farmerhoz, függönyhöz, locsolóhoz, kanapéhoz, sőt legújabban még a szeretett vezeték nélküli porszívómhoz is, aki amúgy nagyon jó barátom volt a mindennapokban 😆

De ki a nyavalyát érdekel, mert hát úgy szereted, hogy úgy még előtte semmit és senkit és legszívesebben megennéd, mert ennél cukibb szarjankó nincs a világon. 

És óriási boldogság, hogy egy hét elteltével végig alussza az éjszakát meg először ugat a kis(?) mütyür cérnavékony hangon, meg végre rájött hogyan kell lépcsőzni és sokadik próbálkozás után végre jó helyre pisil, mondjuk azóta sem....hát nem ugyanezt érzik a gyakorló anyukák egy év után hmmmm??? 😆

Szóval Pabloval az élet csodálatos. Kicsit álmatlan, kicsit szervezősebb, kicsit pisikakis meg vonyítós, éjszakánként nem alvós, de csodálatos. De hát kiskutya kis kaki, nagykutya nagy kaki. Vagy nem így van a mondás? 😄😄😄

Szóval hello Pablo, hello boldogság, hello nagy változások....

 💙💚👦+👧+🐕=👪💛💜