4338,7 km part 4 - Pajtásomnak ❤

Tyúkokkal együtt kelés ide vagy oda,az előző esti partizánkodás okán rettenetesen korainak tűnt a fél6-os kelés,de egy gyors tusolás és a majd' fél literes mekis karamellás latte hamar magamhoz térített. Na, de főleg a tudat,hogy az aznapi ebédet már drága Pajtásommal tölthetjük el.

Pajtásom....
Pajtásom a legkedvesebb és legszebb emberi lény,aki leszületett erre a bolygóra 👭 A barátságunk valahova szaros görkoris kölyökkorunkra nyúlik vissza,mikor anyáink elkezdték az alma bizniszt. Olyanok voltunk,mint két kis guruló golyó,akik miután körbe korizták a várost,gyorsan bevágtattak az étterembe és mindent lepecsételtek,ami a kezük ügyébe került. Ezek voltak a mi számláink ( ez illegális), amiket aztán szétosztogattunk vagy hetekkel később a mutterok megtaláltak valahol az iratkupac legalján.

Pajtással titkos társulásunk volt,"muuuu" néven, és a "muuuuk" minden héten levelet írtak egymásnak, amit a suliban cseréltek ki , és ami tök cuki és érthetetlen, tekintettel arra a tényre, hogy napi szinten találkoztak és beszéltek egymással 😆 , de azért abban nagylány korunkra is megállapodtunk egymással,hogy cukiságunk a régi és ha nem lennénk egymás barátai,akkor biztosan arra vágynánk,hogy azok legyünk 😃😃😃MUUUU
Szóval sokat kistehénkedtünk és szépen lassan felcseperedtünk egymás mellett, de azért ezt a folyamatot megspékeltük rengeteg rongyalkodással és röhögéssel. Tizenéves korunkra a görkorit felváltotta a bicaj és mi mindenhova tekertünk. Tekertünk a zöldégesbe az alma mellé, hogy diákmunkázzunk, miközben dögölj bögölyt játszunk a legyekkel. Aztán tekertünk a dózsába, hogy ott is diákmunkázzunk és munka közben a részegeken jókat nevessünk vagy éppen kiakadjunk rajtuk, mikor már nem tudnak beszélni és legszívesebben lehánynánk őket. A leveleket felváltotta a munkásfüzetünk, amiben üzenetet hagytunk egymásnak, amikor már külön műszakban nyomtuk a nyári munkát 😅. Nyaranta sokszor néztük a holdat és közben énekeltük a négy gengsztert vagy a ginrumsörbort, aminek a szövegét néha felírtuk egymás kezére, nehogy pont a refrénbe süljünk bele 😄 Bár Pajtás csabai kisdiák volt, azért néha mikor korábban hazaért a pénteki busszal, elém sétált a suliba, hogy aztán együtt ebédeljünk és közben elcsicseregjük egymásnak a héten történteket, majd ügyesen kitaláljuk mit csinálunk a hétvégén. Vasárnap esténként meg rendre én kísértem ki Őt a buszhoz, hogy aztán könnyeket hullatva, zsepivel integetve engedjem útnak nem egész 5 napra....hahaha, persze a vége nem pont így történt 😏

Aztán meg mikor már igazán nagylányok(nak képzeltük magunkat) voltunk, bicajról kocsiba ültünk és hol Pestre utaztunk csajos kiruccanásra, hol leugrottunk a Balcsira, hol beszaladtunk Marishoz kicsit filigránkodni, de volt hogy csak a Berekig száguldottunk és ott fingottunk bele a nullás lisztbe, hogy drága nagyapám egy klasszikusával éljek 🙈🙉🙊

És ott voltak a híres dózsás esték, nosztalgiaképpen, de ezúttal a pult viccesebb oldalára álltunk és aztán ezeknek az estéknek sosem lett jó vége, Anyáink legalábbis biztosan így emlékeznek vissza. Mi meg nem emlékszünk vissza és van az a mondás, hogy amire nem emlékszel, az meg sem történt. Na, hát mi ügyesen tartottuk ehhez magunkat minden egyes ilyen dózsás kilengés alkalmával 😅 Pajtással vettük először nyakunkba a sátrunkat és a hátizsákunkat, hogy nagy vagányan elinduljunk szigetelni és milyen jól is tettük, hiszen az a bizonyos sziget örökre megváltoztatta az életemet akkor.... 💓 Pajtással egyszer közös tetkót is csináltattunk, mert úgy gondoltuk csak egy ilyen maradandó dolog lehet elég méltó a mi barátságunkhoz. Jól gondoltuk!
Tulajdonképpen Pajtással együtt keltünk és együtt feküdtünk. Együtt sírtunk, de főleg együtt nevettünk. Együtt ettünk és együtt ittunk, de az igazság az, hogy néha még a wc-re is együtt jártunk 😅😆

Pajtás volt a legeslegjobbjóbarát az életemben és én soha nem tudtam volna elképzelni nélküle a mindennapjaim. Főleg nem olyan nagyon korán a legnehezebb mindennapjaim után.....de egy napon az én Pajtásom fülig szerelembe esett és messzire hívta a szíve. Én megértettem, mert hát a szív olyan, hogy nem lehet neki parancsolni, nálam jobban ezt senki nem is tudja.
De nagyon nehéz volt nekem nélküle és rettenetes űrt hagyott maga után bennem, és ezzel az űrrel nem is nagyon tudtam hirtelen mit kezdeni… mondják, idő és távolság nem fog igaz barátságon, de akkor, ott, abban a pillanatban én úgy éreztem, hogy megszakad a szívem. Volt bennem csalódottság bőségesen, amit, ha a fene fenét eszik sem tudtam volna leküzdeni akkor. Napok és hetek teltek el úgy, hogy a standard "de ott a telefon és a net" szöveggel áltattuk egymást és aztán jöttek napok és hetek, amikor nem adtunk egyáltalán jelet egymás felé. Aztán jött egy pont, amikor tele lettem megbántottsággal, aminek az okát sem tudtam teljesen pontosan, csak haragudtam és mérgelődtem, mert annyira akartam az én legeslegjobbjóbarátomat magamhoz közel, hogy tehetetlenségemet csak kiborulásba tudtam fojtani. És így telt el egy egész hét. Aztán jött egy újabb pont, amikor rájöttem, hogy ezt a megbántottságot egyetlen egy ember okozza nekem és az nem más, mint az a büszke picsa ott a tükörben. És akkor éppen úgy alakult, hogy azon a kritikus utáni héten hazajött az én Pajtikám. És sok hónap után sírva borultunk egymás nyakába. Órákon át beszélgettünk és akkor és ott értettem meg csak igazán, hogy idő és távolság nem fog az igaz barátságon.
Egyetlen dolog biztos az életben. A változás. És vele együtt változunk mi is. Elmaradunk egymás hétköznapjaiból, de sosem maradunk el egymás szívéből, emlékeiből és gondolataiból. A fonalat mindig ott vesszük fel, ahol letettük az előző alkalommal és pontosan így történt ez akkor is, amikor megérkeztünk Obernzellbe, délután 2 óra magasságában. Meseszép helyen laknak Atival és az ember úgy érzi, mintha csak egy képeslapba lépett volna be, mikor rácsodálkozik arra a szépségre, ami ott körül veszi. Pajti természetesen jó háziasszonyhoz méltón ebéddel várt minket és miután túlságosan is jól laktunk, körbe vezetett a cuki kis falujukban. Leírhatnám mi mindent láttunk, de igazándiból ez nem számít. Nem azért mentünk, hogy Németországból kapjunk egy kis szeletet és nem is azért, hogy végre Obernzellt lássuk. Egyetlen egy dolog volt fontos. Hogy együtt legyünk 👭 És együtt voltunk, végig dumáltuk az ebédet, az ebéd utáni kávét, a délutáni sétát, aztán kettesben elmentünk és megmutatta a cuki munkahelyét a szomszéd faluban, majd végig csevegtük a vacsit, a vacsi utáni sziesztát és addig mondtuk, míg végül le nem ragadt a szemünk és elhangzott a "ki kezdi a fürdést?" jelmondat. Ez olyasmi, mint nálunk az elmenős kávé, értitek.... 😏

Kismillió emberrel találkozunk életünk során, de a legtöbbjükkel csak elhaladunk egymás mellett minden különösebb történés nélkül. Néha azonban elkapjuk egymás tekintetét és abban a pillantásban ott van minden, amire szükségünk van a másiktól. Azt hiszem ilyen volt számomra a második caminomon Holle anyó, aki puszta jelenlétével és ragyogó lényével bearanyozta azt a napomat.
Aztán vannak olyanok, akik rövidebb vagy a rövidebbnél talán kicsivel hosszabb ideig vannak jelen az életünkben. Ezek azok a kapcsolatok, amelyekből gyakran úgy érezzük sértettként, megbántottként, netán vesztesként kerülünk ki. Ezek az emberek pontosan annyit - nem többet és nem kevesebbet - tanítanak meg nekünk, ami szükséges a fejlődésünkhöz és ahhoz, hogy jobb vagy éppen értékesebb emberré váljunk.
Végül ott vannak Ők. A legfontosabbak. Azok az emberek, akik így vagy úgy, de utolsó percünkig végig kísérnek minket életünk kalandos, napsütötte, ám néha rögös útján. Néha leválnak, mert az út azon szakaszán éppen az elválásnak van ideje és helye, de biztosak lehetünk benne, hogy amikor eljön az idő, akkor újra keresztezik az ösvényünk. Ők azok, akik örökös tanítóink. Ők azok, akik a legstabilabb pillérei életünknek. Ők azok, akik hallgatnak velünk, ha kell és ordítanak, ha annak jött el az ideje. Ők nem csupán jók, ők a legeslegjobbjók.

Hát az én Pajtásom pontosan ilyen az én életemben... 👭❤💙💚💛💜

4338,7 km part 3

Nyilvánvalóan én voltam az első, aki felkelt. Nyertem. Mindig nyerek (majdnem), mert valamilyen oknál fogva Apukám lányaként legkésőbb, ismétlem legkésőbb 5:30-kor kidob az ágy és nem vagyok az a fetrengős, szundit benyomós, lustálkodjunk még kicsit típus. Ha egyszer felkeltünk, induljon a nap☀🌞 Apától még örököltem egy olyat is, hogy kávét kell innom ahhoz, hogy lefőzzem az első kávét. Nyilvánvalóan ez a függőség is az oka annak, hogy megnyerem ezeket a reggeli "versenyeket". Ezúttal is így történt és boldogan szürcsöltem félkómásan a kétnapos, termoszos, sokszorosan felmelegített löttyömet, miközben a kiskonyha előtti teraszocska tetőjén kopogott az eső. Nem számít, tíz napnyi váltóruha a kocsiban, minden eshetőségre felkészültem, gondoltam, mire a fiúk is elkezdtek éledezni és az eső meg alábbhagyni. P cuki volt, hozott nekünk reggelit a közeli kisboltból. Szeret felfedezni és reggelente bejárni a szállásaink környékét, nyilván gyalog, mert már Ő is vérbeli zarándok egy ideje, pedig azt mondta azelőtt sosem gondolta volna magáról, hogy nemhogy 800, de 10 km-t is hajlandó volna megtenni. Reggeli után gyorsan kicsekkoltunk és irány a hírhedt szilvásváradi lipicai lovasközpont 😆 és most majd jól megnézzük végre Z-t élőben díjugratni.





Z...

Z-vel a barátságunk bölcsödéig nyúlik vissza 👦💗👧 és persze ezzel szokásunk is híreskedni mindenki előtt, aki ezt nem tudja. Z a tesóm. Fura módon, még oviban sem lettünk plátói szerelmesek egymásba, sem a kisház mögött, sem a mászóka tetején, de még az ovimozik alkalmával sem, pedig emlékszem kislányként sokat fantáziáltam róla, hogy majd a lovagom biztosan elvisz moziba és megfogja a kezem, mikor sötétség borul a nézőtérre. Viszont ezt jó sokáig Axl Rose-zal, majd Dennis Rodmannel képzeltem el romantikusan....😂 Egyszer a tesóm, a vér szerinti, a Viki, nagyon aljas módon azt merészelte kitalálni, hogy Axl ott áll az ajtónkban és jött hozzám, én pedig akkora hévvel indultam el a bejárat felé, hogy felnyaltam a padlót mielőtt odaértem volna. Az első sokkot rögtön követte is a második....tudjátok mi volt az? Nem fogjátok kitalálni. Axl nem volt ott.... gonosz, gonosz Tesó!!!

De térjünk vissza Z-re. Szóval Z-vel úgy voltunk mindig, mint a zsák meg a foltja, együtt játszottunk, együtt tanultunk, együtt jártunk haza a suliból, együtt ettünk, aztán már együtt ittunk jó nagyokat, együtt pasiztunk meg csajoztunk, együtt ordítottunk Tankcsapdát, de úgy hogy majdnem szétrepedt a popsink, együtt kocsikáztunk, együtt kutyáztunk, együtt bújtunk el a galambos játszótéren cigizni, egyszer még szülinapi szökőkutat is csinált nekem, mikor nagyon szomorú voltam. Z mindig ott volt nekem, ha nevetni kellett együtt és akkor is, ha sírnom kellett valakinek a vállán és amikor Z már nagyon részeg, mert összekeverte magában a sört a jégerrel, olyankor csak azt mondja, hogy "olyan gyönyörű vagy a k...va anyádat" és ebből tudom, hogy a következő 1 órában el fog aludni valahol, egy széken, a kanapén, a kocsi hátsóülésén vagy ahol éppen éri az álom. Z igazi legjobbjóbarát és én nagyon büszke vagyok rá, hogy nekem ilyen legjobbjóbarátaim vannak.




💙💚💜💛

Nyilván nagyon ügyes volt a versenyen és mi meg nagyon büszkék rá.....







….kicsit sajnáltam is, hogy pont aznap estére esik az a fránya koncert, szerettem volna megnézni másnap is hogy szerepel. De az ígéret szép szó, ha megtartják, ezt Forrest Gump is tudja és mivel egy koncertet már elhalasztottunk, így esélytelen volt, hogy ezt még egyszer megtesszük. Punnanyék egyébként nagyon közel állnak a szívemhez az első zarándoklatom óta. Kowáékkal együtt őket pakoltam még a zsákomba meg főleg a telefonom lejátszási listájába, mert annak idején ők is nekem szóltak a rádióból és rengeteg erőt merítettem a dalaikból. A legnehezebb pillanatokban a szabadon volt a himnuszom, hisz mindenütt jó, de legjobb a szabadban, szalmaszállal a szájban, szalmakalapban 🙆✌🐞

Így hát délután ismét útra keltünk, Pesten még beszaladtunk az Arénába kajálni egyet, de nagy kár volt. Egyszerűen nem bírom a plázázást, ami fura, mert ilyet még egy másik nőtársamtól sem hallottam. De engem kiborít minden, ami ehhez tartozik. A tömeg, a szagok, az emberek, a környezet, hogy túl hideg van vagy éppen túl meleg, egy idő után elkezd felforrni a talpam és olyankor pontosan tudom, hogy iszkiri, gyorsan el kell hagynom a helyszínt vagy megmegy az agyam 😱 Úgyhogy gyorsan menekülőre fogtuk és Dr J-ig meg sem álltunk, ahol az előző este vett két irsait gyorsan megbontottuk, a boltpara rossz emlékeit feloldván meg, hogy kicsit megalapozzuk a hangulatot az estére és aztán hadd szóljon.
És szólt. Úgy, ahogy kellett. Imádtam. Igazi névnapi ünneplős, tesós, nyárzárós, partizánkodós, punnanys koncert volt. Biztosan nagyon tetszett M-nek is, még tűzijátékot is intézett nekünk a végére, mert hogy Ő általában elkísér minket az ilyen eseményekre (is) 😇😈 Mindenki ült mindenki nyakában, mindenki táncolt mindenkivel. Idejét nem tudom mikor buliztam utoljára a tesóimmal együtt, de az biztos, hogy ebből rendszert csinálunk 👧❤👩❤👸



Kicsit még idétlenkedtünk a koncert után, de azért éjfél előtt muszáj volt elhagynunk az objektumot és aludni pár órát, mert másnap hosszú út várt ránk....

https://www.youtube.com/watch?v=nuq0Y-08M6w

4338,7 km part 2

Szóval az úgy volt, hogy szeptember 27-én este útra keltünk, de azt hittem megszakad a szívem. Az én picibabám, Pablitó több, mint egy hétig itthon maradt P szüleinél. A sírás környékezett egész úton és megint csak mázsás súlynak éreztem a lelkem, mert eddig még nem hagytuk itthon ennyi időre a kis pumpikát. Ami azt illeti 24 órában sülve-főve együtt vagyunk. Együtt kelünk, sétálunk, vásárolunk, újítunk, tanulunk, utazunk és együtt fekszünk és ezen kívül még gyakorlatilag mindent közösen csinálunk, ami egy napba belefér.
Mindig azt hittem, tudom mit jelent a barátság kutya és ember között és el tudom képzelni mennyire lehet szeretni egy ebet, de töredelmesen bevallom, halvány gőzöm nem volt róla. Ez valahol a szeretet, az imádat, a csodálat, az odaadás és a szerelem között ingázik. Nem tudok vele betelni, mert egyszerűen tökéletes és gyönyörű és übercuki és állandóan bújik és igen, igen, elkapattam, állandóan ölbe vettem, mikor még poronty volt és nem számoltam azzal a ténnyel, hogy egyszer 60kg-os zorall dög lesz. No, de addig még van pár hónapom és ha Ő ölben szeret elaludni, ám legyen.....gondoltam ki ügyesen 😏
Szóval Pablot itthon hagyni maga volt a pokol, de tudtam, hogy most valami igazán nagyon különleges dolog vár ránk, amihez az időzítés tökéletes.
Péntek reggel 7:30-ra kellett Etyeken lennünk. Egyszer már jártam a Korda stúdióban, még rendezvényszervező tanonc koromban, de ezúttal egészen más érzés töltött el, amikor beléptünk a kapun.

Rajtunk kívül a 48 szerencsés és legalább még ugyanennyi igazi statiszta, rendező, teddideteddoda pacák lődörgött a díszletek között. Izgultam, jóhogy, mégis csak benne leszünk a tévében 😎 úgyhogy még Melcsit is elhívtam előző nap, hogy hozza rendbe a tollam, amennyire lehetséges.
Kb 10 óráig gyakorlatilag semmi nem történt, csak sétáltunk fel és alá és arról tanakodtunk, milyen jó üldözős jelenetet tudnánk forgatni P-vel, én lennék az üldözött, Ő meg a zsaru 😅 és közben kb ezerszer elképzeltük, hogy kispé is ott van velünk a forgatáson, rohangál a térdig érő fűben, miközben libeg a nagy fülecskéje és kárt tesz mindenben, ami a fogai közé kerül. Mekkora móka lenne 🐶🎥 
Aztán megérkeztek a srácok, akik nagyon jó arcok voltak, közös fotó, kis ajándék, néhány kedves szó és akkor indulhat a mandula. Nagyjából délután fél3-kor került ránk a sor, úgyhogy ez tökéletesen elég idő volt ahhoz, hogy minden izgalmam a múlté legyen. Nah, de óriási szerepet kaptunk és legalább 2 másodpercre mi is részesei lettünk a kisfilmnek, hacsak ki nem vágják a jelenetünket 😂 A többi részletet nem árulhatom el, mert akkor végeznem kellene veletek, így kulisszatitok marad még egy időre ✌ 

Hosszú nap volt és a várakozás még hosszabbá tette, de az biztos, hogy egész életünkben emlékezni fogunk rá. Aztán meg ha már ráncos és szenilis vénemberek leszünk és elfelejtenénk akkor is elég lesz felmennünk a YouTube-ra és eszünkbe jut az "üldözős napunk" minden perce 💑
Ki gondolta volna akkor, amikor P azon az utam előtti koncerten lejátszotta nekem az utolsó dalt. Ki gondolt volna ott bármit is a hogyantovábbról vagy egyáltalán a mostról, nemhogy a három évvel későbbről. Csodás ajándék egyik része volt ez P. Köszönöm 💓 és még Pablo is ott volt velünk egy kicsikét.... 😊

Mikor végeztünk, bedobtuk Pesten Dr J-t is a kocsiba és irány Szilvásvárad.
3órát araszoltunk a hármason, mire elértük Füzesabonyt, addigra már kopogó szemmel és hullafáradtan, de az Egerben vett jó rántott hús tejfölös ubisalátával és az übercuki szilvásváradi szállásunk kárpótolt a dugó összes bosszankodós pillanatáért. Gyorsan beszereztünk még két üveg irsait, hátha jut idő a koccintásra is, de vacsi után úgy zuhantunk be az ágyba, mint akiket agyonütöttek és másnap reggel 8-ig ki sem nyitottuk a szemünk 𝒛𝒛𝙕𝙯

4338,7 km part 1

Egész nyáron szerettük volna meglesni Z-t egy versenyén, de sajnos nem volt olyan hétvégénk, amikor el tudtunk menni. Hát akkor majd most, terveltem ki nagyszerűen, hiszen úgyis nyugis hetünk lesz. Szilvásvárad amúgy is gyönyörű és nem is jártam még ott. Pedig egy évvel ezelőtt elindultunk motorral, csak P szerint Szilvásvárad és Lillafüred egy és ugyanaz, ezért sosem érkeztünk meg..... de ez a napunk önmagában megérdemelne egy külön blogbejegyzést. Talán majd legközelebb 😏 Szóval, másnapra Punnany koncertet terveztünk, mert a tesóimmal elhalasztottunk egy augusztus végi tesós koncertet, ezt pedig illett pótolni nagyon hamar. Így döntöttünk az utolsó parkos koncert mellett. Zsír, akkor pénteken Szilvásvárad, Z díjugratás. Szombaton Pest, massif punnany massif, punnany massif 🎵🎶🎻🎸🎷🎺🎤 Budapest Park és utolsó tánc :)
Kicsit szoros, de sebaj, szeretjük, ha zajlik az élet és nem unalmas.

Másfél héttel azelőtt....
P👦: Böbi! Meg kell osztanom veled valamit, ez az ajándékod egyik része (miért? lesz másik része is?) és nem akarom, hogy aznap tudd meg, tudom, hogy nem szereted a meglepiket (nem, nagyon nem).
Szóval. Lehetett jelentkezni kowáék egyik új számának klip forgatására. Jelentkeztem és beválogattak minket az 50 szerencsés közé, akik szerepelhetnek az új dal klipjében.
Én👧: Mi van??????? Neeeeee!!! Komoly??? Óriási zsiványság!
Majd kibújtam a bőrömből. Még egy ilyen csávót 💕😎😀 Ez igazán nagyon különleges ajándék és egy életre szóló élmény. Huhúúúúúú….köszönöm, köszönöm, köszönöm! Nem tudtam elég hálás lenni, úgyhogy jól szétölelgettem meg szétpuszilgattam és csak ámultam, hogy mennyire jó már ez.

Ám ez kicsit átvariálja a jövőhetet. Péntek kowa klipforgatás, este nyomás Szilvásvárad, mert szombat Z verseny, majd szombaton este vissza Pest, PM koncert. Kicsit szoros, de sebaj, szeretjük, ha zajlik az élet és nem unalmas.

Egy héttel azelőtt....
P👦: Böbi! Meg kell osztanom veled megint valamit, ez az ajándékod másik része és nem akarom, hogy aznap tudd meg, tudom, hogy nem szereted a meglepiket és azt is, hogy nem szeretnéd, ha én pakolnék Neked ruhát (hmmmm….azt tényleg nem szeretném 😝). Szóval. Elmegyünk Pajtiékhoz Németországba, onnan a Csóra családhoz Hollandiába, majd Mogyikádhoz Zsötemországba. Oké?
Én👧: Mi van???? Neeeeeeee!!! Most csak viccelsz! Nem igaz! Úristen! Atyaságos úristenem! Ez most komoly? Neeeee!!! Hogy oké-e??? Nagyon oké!!!!!!!

Hogy óriási zsiványság-e? Ez nem az! Ezt nem lehet szavakba önteni! Megérdemlem én egyáltalán azt, hogy ennyire szeretve legyek? Meggyőztem magam, hogy igen, meg. Simán 💑

Így történt, hogy 2018. szeptember 27-én este útra keltünk, átvágtattunk fél Európán és október 6-ig haza sem toltuk az arcunk. Forgattunk és utaztunk, lóversenyeztünk és utaztunk, koncerteztünk és aztán aludtunk kicsit, aztán már megint utaztunk és meg sem álltunk egészen Obernzellig, Pajtáskodtunk jó sokat 👭💗, aludtunk, utaztunk és megérkeztünk Rotterdamba, örömködtünk, nosztalgiáztunk 👪💗👫, aludtunk, csavarogtunk, aludtunk, utaztunk és elértük Párizst, imádtuk egymást 👭💗👶👪👫, babáztunk, aludtunk, nagyokat vihogtunk, babáztunk, aludtunk és végül elindultunk haza.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre......folyt.köv.

Hard day's night....

Tegnap 13-volt. Nem tudom kinek milyenre sikerült, de volt olyan pillanatom amikor azt gondoltam: kár volt felkelni! Na nekem ilyen volt. Aztán persze, ha átgondolom végül is nem volt kiemelkedően szar, csak olyan hétköznapian kaka, de valahogy tegnap hagytam, hogy ellepjen és nyakig ülhessek benne. Pedig motoroztam, a gyerekeimmel voltam, rajzolhattam és készültem a mai tetotválásomra. Motorozás közben Köröstarcsa-Körösladány között egy motorját toló ridert értem utol. Tiszta izzadtság volt a nyári kánikulában. Megállok mellette és kérdezem, segíthetek? Neeem mondja lerobbant. Jó, erre én, de oda tolod? Mutatok a közelben lévő parkolóra. Nem haza Körösladányba. Mi? Csodálkozom. Erre ő, Békésről jön így és persze közben mosolyog. Mintha magunkat láttam volna a Caminon. Ma reggel megyek a boltba és köszönök egy néninek, aki a bejárat mellett éppen vizet iszik. Jó reggelt, mondom. Vagyis jó napot. Erre ő, mindegy az a lényeg, hogy megtiszteljük egymást annyival, hogy köszönünk. Tegnap a fiúkkal kutyanapot tartottunk, persze én tartottam, Ők meg játszottak. Akkor nem úgy éltem meg, pedig ez nekik nagyon jó élmény volt. Mondták is mikor eljöttem tőlük, hogy milyen jól érezték magukat. Na ennyire volt rossz a tegnapi nap. Csak hajlamos vagyok a negatívot észrevenni a jót meg elfogadni, hogy van. Pedig erről már írtam is és tegnap este lefekvéskor összegezve a napot rájöttem, hogy egy szép nap éjszakája van. Most pedig hozzáfogok a régóta bennem motoszkáló bejegyzésemhez aminek a címe: Nem csak egy papír....

Fura?

Az, hogy B 188 km/h-val rollerezik? Nem, hiszen  van róla fénykép.

Az, hogy egy fesztiválon tolószékkel is lehet jól érezni magad? Persze, hogy lehet. Sőt te lehetsz a legnagyobb partyarc. B beszélgetett a sráccal és táncoltak? Persze. Van róla fotó? Ugye ez nem komoly kérdés......

Az, hogy ha elveszíted a kártyád, amire az összes költőpénzed tetted, sőt még a barátaidét is, mert így olcsóbb és egyszerűbb. Elkezded keresni és odalép hozzád valaki, hogy tessék, biztosan ezt keresed. A feleségem nemrég találta. (Itt most a megtalálók vagyunk)

Az, hogy mikor elkezd szakadni az eső, pont egy olyan társasághoz ülsz oda akiknek van egy fölösleges esőkabátjuk és egyébként is nagyon örülnek neked és a barátaidnak.

Az, hogy mikor elveszíted a telefonod és annyi remény van, hogy a ráküldött sms-re majd, a rátaláló válaszol. Eltelik 3 óra és tényleg hív a számod, hogy a talált tárgyaknál átveheted az iphon5-ösöd.

Az, hogy te is elviszel egy irattárcát oda, mert a kezedbe nyomták, hogy a barátaid közül valakié.

Az, hogy nem igazán figyeltek a kényelemre mégis mindenki boldog és figyel a másikra.

Az, hogy nincs rossz példám, pedig biztosan tudnék ha akarnék, de nem akarok. 

Mert én így érzem jól magam és tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. 

Einstein az alábbi kísérlettel mutatja meg, hogy hogyan gondolkozunk, de éppen lehet másként is. Hiszen minden relatív, csak nézőpont kérdése. 

Életre szóló leckét kaptak diákjai egyszer Albert Einsteinttől, a matematika és a fizika 20. századi ikonikus alakjától, aki megújította és modernizálta azt, ahogy a minket körülvevő világra tekintünk. óriási hibát vétett, de mint kiderült, nem véletlenül…

"Az óra kezdetén az ősz professzor a táblához lépett és elkezdte felírni a kilences szorzásokat:

1×9=7

2×9=18

3×9=27

4×9=36

5×9=45

6×9=54

7×9=63

8×9=72

9×9=81

10×9=90

Neked is feltűnt ugye, hogy valami nem stimmel? Hát a közönség is kiszúrta az első pillanattól fogva: az első szorzást elrontotta! Szörnyű vétkéért aztán nagyon ki is nevették az idős zsenit. Néhányan össze is súgtak:biztosan hülyül már az öreg!

Azonban ő megfordult és a következőt mondta:

Tudom, miért nevetnek, de nem véletlenül rontottam el az első szorzást. Szeretnék megtanítani Önöknek egy nagyon fontos leckét: ez egy remek példa, hogy életük során mit fognak kapni az emberektől! Nézzék meg! Kilenc alkalommal jó eredményt írtam fel és csak egyetlen egyszer hibáztam. Hiába voltam az esetek kilencven százalékában helyes, most mindenki csak arról az egy hibámról beszél és ezért nevetnek rajtam. Ez tehát a lecke:

A világ sohasem fogja elismerni, amit ezerszer jól csinálsz, mindig azzal fognak bántani, amit egyszer elrontottál. De ne engedd, hogy eltérítsenek a céljaidtól! Ne hallgass a kárörvendőkre, csak acélozd meg magad és menj tovább! Nem rajtuk múlik, eléred-e a célodat!”

Hatalmas taps tört ki a teremben és nagyon sokan szégyellték el magukat…"

Végül is pontosan akkor mi a fura?

Látsz engem? Itt vagyok 💜 Táborok 2018 nyarán

Ez a bejegyzés egy hónapja várat magára, de eddig nem volt érkezésem micaminonkosan befejezni, de talán most eljött az ő ideje is :)

Szóval.....a kineziológiával egy időben megjelentek az életemben azok a csodálatos angyalkártyák is. És azok a kis hamisak meg mindig azt súgták, hogy a gyerekek, a gyerekek, a gyerekek 🙇 gyerekekkel foglalkozz, gyerekeken segíts, gyerekeket taníts, gyerekeket szeress. Én amúgy nagyon hittem benne es valami csoda folytán tényleg kezdtem szeretettel fordulni feléjük. Mármint azok felé is, akik még kicsikét sem az enyéim. Történt egy februári reggelen, hogy azzal a gondolattal ébredtem föl, hogy oké, akkor most megmondom Ivi tesómnak, hogy nyáron segítünk táboroztatni nekik a nagy fővárosban🙃 akkor még nem tudtam azt, amit most igen. Hogy Budapest nagy es 45 gyerekkel bkv-ra szállni, barlangászni, evezni, fürdeni, etetni, lekenni, bekenni, leápolni, megvígasztalni, egyszerre hatnak fogni a kezét, közben 10 fele figyelni, de még néha megszámolni a 45-öt is durva. Nagyon durva.
De lenyomtuk 💪A teljesség igénye nélkül, csak néhányukról....
Keve azt mondta elvesz feleségül, de Robikával együtt. Megosztoznak rajtam. Hát jó....van a kölykökben kurázsi. Ott húzódott az arcocskája szélén a két kis gödör és cuki, vékony hangon azt súgta a fülembe első nap, hogy van egy titka, de nem árulhatom el senkinek. Most csak azért merem elárulni, mert már mindenkinek elmondta a táborban. "Nagyon tetszel nekem" 💙 Hát mondtam neki, ez kölcsönös 😊 Sokat mesélt az Apukájáról, aki zenész és folyton turnézik. ( Ismerős arcokos Tánczos Steve 😎🎷 )




Levi kiköpött Füli, csak miniben. A szeme huncut és mindig mosolygós. A legkisebb, de a legörökmozgóbb a 40 fiú(!!!) között. Áront folyton szapulták. De péntekre mindenki őt akarta megvédeni....mi történhetett? Én nem tudom😏 Pityu a legapróbb és nem is Pityunak hívják, hanem Milánnak, viszont mikor Pityu kezet nyújtott neki, akkor hirtelen Ő is Pityuként mutatkozott be 😄
Így végül Ő lett a tábor kisPityuja, Jámbor meg a nagyPityu.
És ott volt még Márk, a legnagyobb srác és a barátja Boti, akik már felfogják, hogy az állandó videójátékozás leszívja az agyukat és megzizzennek tőle. Ezt a témát amúgy nem én dobtam fel, bár tény, hogy szívem szerint minden 14 év alatti gyereknek lekorlátoznám a számítógépes-tévés-telefonos játékokat úgy kb 0 percre, mert rossz, nem jó, butít, bezárja a kicsi világukat egy képernyőnyi méretre, gyilkolja a szókincsüket és azt az érzést kelti bennük, hogy ez a valóság és simán meghalhatsz ötször öt perc alatt, mert még mindig lesz utána egy bónuszbónuszbónusz életed és ez így jó, mert nyilván az élet így működik és példaképként tekintenek az ultrabéna jútyúberekre, akik napi 20 órát ülnek a számítógép előtt és akikről csípőből Eric Cartman jut eszembe és a SP videójátékokról szóló része (lásd képen)

Cartman ilyennek képzelte magát...






De Cartman "valójában" ilyen volt...







….és az a teljesítmény, hogy bemutatnak mindenféle tróger játékot nulla humorérzékkel, erőltetett poénokkal, kretén művésznevek mögé bújva, miközben gyerekek millióit hülyítik meg és szíjazzák a gép elé virtuálisan . Nem jó, nagyon nem jó, nem szeretem a felgyorsult világot..... pedig a gyerekek okosak és értelmesek és érdeklődők és ha meghallod a hangjukat, akkor kinyílnak neked, mint egy kis virág 🌸
De ne ragadtasd el magad nagyon Erzsébet, mert ennél sokkal fontosabb, hogy ott volt még Kornél. Már az elején felkészítettek Kornélkából.
- Egy a lényeg. Ha azt mondod neki menjen jobbra, akkor biztosan balra fog elindulni.
- Hmmm....ok. Majdcsak kitaláljuk hogy legyen vele.
Kitaláltuk. Pénteken könnyes szemmel, egymást ölelve búcsúztunk el....kaptam tőle virágot és nagyon sok ölelést, de annál is több szeretetet.




De ott voltak még a tesók a mi csoportunkban, Dávid és Kristóf, akikkel gyakorlatilag bármilyen témában találtunk kivesézni valót. Iza és Lilla, akik az első nap a legzárkózottabbak voltak, utolsó nap viszont táncolva és énekelve fordultak be a wekerlei művház utcájának sarkán. Mór, Brigi és Bianka, a legkülönlegesebb kis "mozaikok" 👧👦👸 Lidus és Rozi, akik kismajomként csüngtek rajtam 5 napon keresztül és levegővétel nélkül meséltek, miközben talpraesettségükkel mindenkit elbűvöltek maguk körül. Lilla, aki utolsó nap egy mini milka csokival lepett meg és az anyukájához hasonlított. De most komolyan. Kell ennél szebb bók? És ott volt még Sára meg Polli, a két vagány kiscsaj, akik fiúkat megszégyenítő bátorsággal kúsztak-másztak a barlangban és félelemérzet nélkül ugráltak az uszodában az 5 méteres toronyból, Matyi, aki non-stop mesélt és már a mondat elején tudtuk, hogy csak akkor mondjuk azt, hogy mondjad Matyikám, ha van minimum 10 szabad percünk. Ami nyilván nem volt, mert legalább 45 pár szemre lett volna szükséged ahhoz, hogy azt mondhasd, oké, most csak Rád figyelek. És ott volt még Lilike, aki Matyi volt csak lányban.

























És végül, de közel sem utolsó, sokkal inkább a legeslegeslegelső sorban, ott volt az én Leám....Lea egyedi, eredeti és különleges. Ő lett az én párom a páratlanság okán. De milyen nagyon jó is, hogy így alakult. Lea még csak 6 éves és most megy suliba. Mindig a lováról, Izabelláról mesélt, aki igazából nem is létezik. Meg arról, hogy milyen volt Párizsban élni a szüleivel és a tesóival, pedig igazából sosem lakott zsötemországban. Meg milyen volt, mikor a lovával beszakadt alatta a jég a Dunán, de nem ezen a Dunán, hanem egy másikon - pedig igazából nincsen másik Duna - és aztán jött az anyukája görkorival és kimentette, pedig a jégen tuti létezhetetlen görkorival hasítani. Hogy milyen volt mikor a lovacskája kis lovacskát "szült" otthon. Hogy milyen jó, hogy az anyukája egyszerre buszsofőr és rocksztár és mellette még lovakkal is foglalkozik, de néha meg vérbeli üzletasszony, pedig igazából egyik sem. És én csak hallgattam és hallgattam és imádtam, ahogy mesél nekem az Ő csodavilágáról. Meg arról, hogy hogyan vidítja fel az embereket maga körül. Azt mondta, egyszer hasra esett a sárban, mert akarta, hogy a barátnőjének jobb kedve legyen. És bevált, mert a barátnője kinevette. És ez utóbbi ezer százalékosan biztos vagyok benne, hogy ténylegesen megtörtént, mert Lea nem csak hisz a csodákban, hanem maga a csoda 👧💓. Egy kis fénymunkás és én legszívesebben hazahoztam volna magammal ezt a csodabogarat. Ilyet akarok én is, mondtam P-nek. Pont ilyet. Az anyukájának szóltam, hogy pénteken nem kell érte jönni, mert viszem haza. De nem adta....érthető, én sem adnám senkinek sem 😏





És amikor volt egy szusszanásnyi időnk, akkor gőzerővel elkezdtünk készülni a saját táborunkra. A békásra 🐸  És izgultunk meg örömködtünk meg izgultunk és ötleteltünk, aztán izgultunk és vágtunk, festettünk, rajzoltunk, követ gyűjtöttünk, varrtunk, ujjbábot készítettünk, állatos kártyákat gyártottunk, angyalos üzeneteket szerkesztettünk és én meg továbbra is nagyon nagyon nagyon izgultam. És prímán lement a hetünk. Óriási élmény volt. Életem első saját tábora és nem is szokványosan. Egy kétnapos tanfolyamot applikáltunk bele egy 4napos táborba. De szerették és élvezték és mi meg örültünk és töltekeztünk jó sok szeretettel, mosollyal meg nevetéssel.





























És aztán hullafáradtan, alig élve lezártuk a táborokat erre a nyárra....




Nem maradt egy csepp erőnk sem, de lelkileg akkora adrenalinbombát kaptunk a srácoktól, hogy azt nehéz volna überelni. És megtanultunk 45 pár szemmel figyelni és 10 másodperc alatt ugyanennyi gyereket összeszámolni, meg debelni és, hogy még mindig létezik a lyukon átnézős vállat ütögetős játék és váll fölött még mindig nem ér. És megtanultuk a legfontosabbat is. Ha szeretsz, szeretlek, ha figyelsz rám, figyelek én is. Ha türelmes vagy, az leszek én is. Látsz engem? Itt vagyok. 💜

Én nem tudom az Angyalok honnan tudják, hogy mikor mit kell a tudtunkra hozniuk, csak azt tudom, hogy pontosan tudják és ügyesen le is szállítják fentről a mondanivalót.
Vettem az üzenetet és elfogadom 👦👧💓

Júniusban gőzerővel folytatjuk.....