Regnet Exitium
Az ember, kik ti mindnyájan vagytok
A teremtés koronája, s a világ hódítói
S mégis képtelenek a saját magatok által ásott gödörből kimászni
Hogyan lehettek ti ilyen nagyok?
Felnéztek rám, áldotok s kértek
Magatokat velem egyenlőnek gondoljátok, hogy is adhatnék nektek bármit?
Elődjeitek bebizonyították, nem vagytok méltók Istenné válni
Ezért ér el titeket a végzet
Miért teszem, tőlem zokogva kérdik
Én tökéletesnek szántam mindent, mi lélegzik,
De rendre a legnagyobb találmány teszi tönkre alkotóját
Mert alkotott egy nagyobb dolgot mit még nálam is jobban imád
Hát válaszolj ember mi az mi még istenednél is hatalmasabb?
Az arany, ami, ha még véres is nem számít csak üsse a markodat?
A kély, mint lepra fertőz meg, s már álmodban is csak az hívogat
Hát ne szólj, hogy nem figyelmeztettelek, most viseljétek haragomat
Szívtelen, rosszak és kapzsik vagytok emberek
Nem akartam így tenni, de nem nézem tovább többi gyermekem pusztulását
Várt már rátok a megbocsájtás
Ég veletek emberek, az Isteni szellő most szentfölddel eltemet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése