Ez a bejegyzés egy hónapja várat magára, de eddig nem volt érkezésem micaminonkosan befejezni, de talán most eljött az ő ideje is :)
Szóval.....a kineziológiával egy időben megjelentek az életemben azok a csodálatos angyalkártyák is. És azok a kis hamisak meg mindig azt súgták, hogy a gyerekek, a gyerekek, a gyerekek 🙇 gyerekekkel foglalkozz, gyerekeken segíts, gyerekeket taníts, gyerekeket szeress. Én amúgy nagyon hittem benne es valami csoda folytán tényleg kezdtem szeretettel fordulni feléjük. Mármint azok felé is, akik még kicsikét sem az enyéim. Történt egy februári reggelen, hogy azzal a gondolattal ébredtem föl, hogy oké, akkor most megmondom Ivi tesómnak, hogy nyáron segítünk táboroztatni nekik a nagy fővárosban🙃 akkor még nem tudtam azt, amit most igen. Hogy Budapest nagy es 45 gyerekkel bkv-ra szállni, barlangászni, evezni, fürdeni, etetni, lekenni, bekenni, leápolni, megvígasztalni, egyszerre hatnak fogni a kezét, közben 10 fele figyelni, de még néha megszámolni a 45-öt is durva. Nagyon durva.
De lenyomtuk 💪A teljesség igénye nélkül, csak néhányukról....
Keve azt mondta elvesz feleségül, de Robikával együtt. Megosztoznak rajtam. Hát jó....van a kölykökben kurázsi. Ott húzódott az arcocskája szélén a két kis gödör és cuki, vékony hangon azt súgta a fülembe első nap, hogy van egy titka, de nem árulhatom el senkinek. Most csak azért merem elárulni, mert már mindenkinek elmondta a táborban. "Nagyon tetszel nekem" 💙 Hát mondtam neki, ez kölcsönös 😊 Sokat mesélt az Apukájáról, aki zenész és folyton turnézik. ( Ismerős arcokos Tánczos Steve 😎🎷 )
Levi kiköpött Füli, csak miniben. A szeme huncut és mindig mosolygós. A legkisebb, de a legörökmozgóbb a 40 fiú(!!!) között. Áront folyton szapulták. De péntekre mindenki őt akarta megvédeni....mi történhetett? Én nem tudom😏 Pityu a legapróbb és nem is Pityunak hívják, hanem Milánnak, viszont mikor Pityu kezet nyújtott neki, akkor hirtelen Ő is Pityuként mutatkozott be 😄
Így végül Ő lett a tábor kisPityuja, Jámbor meg a nagyPityu.
És ott volt még Márk, a legnagyobb srác és a barátja Boti, akik már felfogják, hogy az állandó videójátékozás leszívja az agyukat és megzizzennek tőle. Ezt a témát amúgy nem én dobtam fel, bár tény, hogy szívem szerint minden 14 év alatti gyereknek lekorlátoznám a számítógépes-tévés-telefonos játékokat úgy kb 0 percre, mert rossz, nem jó, butít, bezárja a kicsi világukat egy képernyőnyi méretre, gyilkolja a szókincsüket és azt az érzést kelti bennük, hogy ez a valóság és simán meghalhatsz ötször öt perc alatt, mert még mindig lesz utána egy bónuszbónuszbónusz életed és ez így jó, mert nyilván az élet így működik és példaképként tekintenek az ultrabéna jútyúberekre, akik napi 20 órát ülnek a számítógép előtt és akikről csípőből Eric Cartman jut eszembe és a SP videójátékokról szóló része (lásd képen)
Cartman ilyennek képzelte magát...
De Cartman "valójában" ilyen volt...
….és az a teljesítmény, hogy bemutatnak mindenféle tróger játékot nulla humorérzékkel, erőltetett poénokkal, kretén művésznevek mögé bújva, miközben gyerekek millióit hülyítik meg és szíjazzák a gép elé virtuálisan . Nem jó, nagyon nem jó, nem szeretem a felgyorsult világot..... pedig a gyerekek okosak és értelmesek és érdeklődők és ha meghallod a hangjukat, akkor kinyílnak neked, mint egy kis virág 🌸
De ne ragadtasd el magad nagyon Erzsébet, mert ennél sokkal fontosabb, hogy ott volt még Kornél. Már az elején felkészítettek Kornélkából.
- Egy a lényeg. Ha azt mondod neki menjen jobbra, akkor biztosan balra fog elindulni.
- Hmmm....ok. Majdcsak kitaláljuk hogy legyen vele.
Kitaláltuk. Pénteken könnyes szemmel, egymást ölelve búcsúztunk el....kaptam tőle virágot és nagyon sok ölelést, de annál is több szeretetet.
De ott voltak még a tesók a mi csoportunkban, Dávid és Kristóf, akikkel gyakorlatilag bármilyen témában találtunk kivesézni valót. Iza és Lilla, akik az első nap a legzárkózottabbak voltak, utolsó nap viszont táncolva és énekelve fordultak be a wekerlei művház utcájának sarkán. Mór, Brigi és Bianka, a legkülönlegesebb kis "mozaikok" 👧👦👸 Lidus és Rozi, akik kismajomként csüngtek rajtam 5 napon keresztül és levegővétel nélkül meséltek, miközben talpraesettségükkel mindenkit elbűvöltek maguk körül. Lilla, aki utolsó nap egy mini milka csokival lepett meg és az anyukájához hasonlított. De most komolyan. Kell ennél szebb bók? És ott volt még Sára meg Polli, a két vagány kiscsaj, akik fiúkat megszégyenítő bátorsággal kúsztak-másztak a barlangban és félelemérzet nélkül ugráltak az uszodában az 5 méteres toronyból, Matyi, aki non-stop mesélt és már a mondat elején tudtuk, hogy csak akkor mondjuk azt, hogy mondjad Matyikám, ha van minimum 10 szabad percünk. Ami nyilván nem volt, mert legalább 45 pár szemre lett volna szükséged ahhoz, hogy azt mondhasd, oké, most csak Rád figyelek. És ott volt még Lilike, aki Matyi volt csak lányban.
És végül, de közel sem utolsó, sokkal inkább a legeslegeslegelső sorban, ott volt az én Leám....Lea egyedi, eredeti és különleges. Ő lett az én párom a páratlanság okán. De milyen nagyon jó is, hogy így alakult. Lea még csak 6 éves és most megy suliba. Mindig a lováról, Izabelláról mesélt, aki igazából nem is létezik. Meg arról, hogy milyen volt Párizsban élni a szüleivel és a tesóival, pedig igazából sosem lakott zsötemországban. Meg milyen volt, mikor a lovával beszakadt alatta a jég a Dunán, de nem ezen a Dunán, hanem egy másikon - pedig igazából nincsen másik Duna - és aztán jött az anyukája görkorival és kimentette, pedig a jégen tuti létezhetetlen görkorival hasítani. Hogy milyen volt mikor a lovacskája kis lovacskát "szült" otthon. Hogy milyen jó, hogy az anyukája egyszerre buszsofőr és rocksztár és mellette még lovakkal is foglalkozik, de néha meg vérbeli üzletasszony, pedig igazából egyik sem. És én csak hallgattam és hallgattam és imádtam, ahogy mesél nekem az Ő csodavilágáról. Meg arról, hogy hogyan vidítja fel az embereket maga körül. Azt mondta, egyszer hasra esett a sárban, mert akarta, hogy a barátnőjének jobb kedve legyen. És bevált, mert a barátnője kinevette. És ez utóbbi ezer százalékosan biztos vagyok benne, hogy ténylegesen megtörtént, mert Lea nem csak hisz a csodákban, hanem maga a csoda 👧💓. Egy kis fénymunkás és én legszívesebben hazahoztam volna magammal ezt a csodabogarat. Ilyet akarok én is, mondtam P-nek. Pont ilyet. Az anyukájának szóltam, hogy pénteken nem kell érte jönni, mert viszem haza. De nem adta....érthető, én sem adnám senkinek sem 😏
És amikor volt egy szusszanásnyi időnk, akkor gőzerővel elkezdtünk készülni a saját táborunkra. A békásra 🐸 És izgultunk meg örömködtünk meg izgultunk és ötleteltünk, aztán izgultunk és vágtunk, festettünk, rajzoltunk, követ gyűjtöttünk, varrtunk, ujjbábot készítettünk, állatos kártyákat gyártottunk, angyalos üzeneteket szerkesztettünk és én meg továbbra is nagyon nagyon nagyon izgultam. És prímán lement a hetünk. Óriási élmény volt. Életem első saját tábora és nem is szokványosan. Egy kétnapos tanfolyamot applikáltunk bele egy 4napos táborba. De szerették és élvezték és mi meg örültünk és töltekeztünk jó sok szeretettel, mosollyal meg nevetéssel.
És aztán hullafáradtan, alig élve lezártuk a táborokat erre a nyárra....
Nem maradt egy csepp erőnk sem, de lelkileg akkora adrenalinbombát kaptunk a srácoktól, hogy azt nehéz volna überelni. És megtanultunk 45 pár szemmel figyelni és 10 másodperc alatt ugyanennyi gyereket összeszámolni, meg debelni és, hogy még mindig létezik a lyukon átnézős vállat ütögetős játék és váll fölött még mindig nem ér. És megtanultuk a legfontosabbat is. Ha szeretsz, szeretlek, ha figyelsz rám, figyelek én is. Ha türelmes vagy, az leszek én is. Látsz engem? Itt vagyok. 💜
Én nem tudom az Angyalok honnan tudják, hogy mikor mit kell a tudtunkra hozniuk, csak azt tudom, hogy pontosan tudják és ügyesen le is szállítják fentről a mondanivalót.
Vettem az üzenetet és elfogadom 👦👧💓
Júniusban gőzerővel folytatjuk.....
