2023. június 9., péntek

Legyetek jók, ha tudtok......

 Akik ismernek, tudják. Alapvetően pozitív beállítottságú személy vagyok. Sőt van, akinek ez már sok is. 

Minden ember tisztán előítèletek nèlkül születik, de valamièrt megtanulnuk meglátni a rosszat ès a negatív dolgokat. Pedig a jót, pont ugyanannyi erőfeszítèsbe telik meglátni.

Volt már olyan èrzèsed, hogy minden összefogott ellened ès bármit teszel annak csak olyan kimenetele lehet amitöl nemhogy boldog, de inkább szomorú leszel?

Agybajt kapok attól, mikor azt mondják: Neled megszületni volt a legnehezebb.

Igen az egy óriási trauma, de kinek nem? Viszont minden ilyen irígytől csak annyit kèrek. 5 percig járjon a cipőmben. Tudom èn választottam a színèt ès a formáját is. Nem is panaszkodni akarok. Vállalom a felelőssèget a döntèseimèrt. Na de akkor is......

Szóval mi lenne, ha most egy pillanatra, vagy amikor olvasod ezen sorokat, összekapnád magad. Ígèrem èn is ezt teszem, ès olyan intenzitással kezdenèd keresni a jót körülötted, ahogy eddig a rosszat tetted.

Hidd el ha mosolyogsz, a világ vissza fog mosolyogni.........


Paz y amor

2023. június 7., szerda

Ki a virágot.....

 




A napokban olvastam egy jó kis novellát. Èrdemes elolvasni, nagyon tanulságos. 

"Egyszer egy romos ház ápolatlan kertjében megláttam egy csodaszép rózsát. Ott nőtt sudáran a gyomok között, élni akarása teljesen elkápráztatott. Szépsége annyira magával ragadott, hogy azonnal haza akartam vinni.

Elhatároztam, hogy kiszabadítom a többi kóró fogságából, és nem hagyom, hogy rabként éljen tovább. Először nem is tudtam, mihez kezdjek, hogy álljak neki a műveletnek. Vegyek egy metszőollót, vágjam le és tegyem vázába? Vagy ássam ki gyökerestől és ültessem át az én kertembe? Az utóbbi mellett döntöttem, hogy sokáig gyönyörködhessem a szépségében.


Belevágtam a földbe a szerszámot, de nagyon vigyáztam, hogy még véletlenül se sértsem meg, hiszen azzal a halálát okoztam volna. Sikerült is a kényes művelet: sértetlenül kiástam. Szanaszét álló, kócos gyökereit gondosan visszavágtam, majd hazavittem.


Az ablakom elé ültettem el. Amikor végeztem a munkával, leültem vele szemben, és csak néztem, néztem, hogy milyen gyönyörű. Szerettem legeltetni rajta a szemem. Hihetetlen, de még ennek a meseszép virágnak is vannak igényei, amiket ki kell elégíteni, hogy sokáig életben maradhasson.

Eleinte vigyáztam rá. Óvtam széltől, fagytól, erős napsütéstől. Figyeltem rá, odaadó voltam: metszettem, gondoztam, ahogy csak kell. Még beszéltem is hozzá, ha úgy hozta kedvem. Meg is hálálta a figyelmem, és újabb rózsabimbókkal fizette meg a munkát és a befektetett energiát.

Aztán telt-múlt az idő, és én kezdtem megszokni a látványát.

Már nem tűnt olyan szépnek, mint legelőször, már nem tűnt olyan kihívónak, mint akkor, amikor megláttam és megszerettem. Ha este fáradtan értem haza a munkából, rá se néztem, csak elsiettem mellette. Majd reggel megöntözöm, majd holnap kigyomlálom körülötte a földet - gondoltam. Aztán másnap elaludtam, így idő hiányában reggel sem gondoskodtam róla, és este szintén elhanyagoltam, fáradtságra hivatkozva. Nem foglalkoztam vele. A következő reggelen megint sietnem kellett, és akkor sem értem rá foglalkozni vele.


Munka közben persze megfogadtam, hogy majd hétvégén bepótolom mindazt a törődést, amit hétközben nem adtam meg. El is jött a hétvége, de szombaton túl sokáig aludtam, mire felébredtem, már rengeteg dolgom volt. Megmosakodtam, megkávéztam, és már állhattam is neki a feladataimnak. Délutánra terveztem kertészkedést. Így is lett. Ebéd után kimentem a kertbe, és földbe gyökerezett a lábam a látványtól, ami fogadott.


Eltűnt a rózsám. Nem volt ott, ahova ültettem, a helyén csak egy gödör maradt. Szívszaggató érzés volt. Kérdeztem magamtól: mi történt, hova tűnt? Talán valaki ellopta? Nem, nem lopták el, mert soha nem is volt az enyém.

Nem tudtam megbecsülni, hagytam tönkremenni, és most valaki elvitte máshova - megmentette. Azóta már más kertjének a legszebb, legféltettebb kincse. Legalábbis remélem, hogy jobb helyre került. Volt egyszer egy rózsám, nem figyeltem rá, nem törődtem vele, nem adtam meg neki azt, ami járt volna, ami szükséges lett volna.


Molnár Csanád novellája"

2023. március 23., csütörtök

Cím a szövegben

 Hu, most hogy megnyitottam, kicsit elhanyagolt gondolat menedékem, szembe jön velem a tény, hogy tényleg nem csak érzésre hanyagoltam el, hanem valójában is. 2022. augusztus. Mi van? Azóta nem volt semmi amit kiírtam volna magamból? 

De rengeteg minden, sőt emlékszem volt amikor el is kezdtem, csak a rám jellemző jó körmondatos, meg-meg mondós katyvaszt egy idő után töröltem.

Jól is tettem, mert annak nem volt ideje, nem érett meg a dolog. Ott volt de még dolgom volt vele. Most, hogy ezt a pár sort begépeltem, nem érzem, hogy magamra erőltetném, hogy most neked Pista mindenképp meg kell jelenned itt a blogon. Erőltesd meg az agyad és kezd el azt a jó, kis gondolatmenetet ami reggel mikor felkeltél tök jól hangzott a fejedben. Jójó, leírom, de utána, ah az már menni fog rajta.

Ahha hát nem ment és egy izzadságszagú valami kerekedett belőle, amit gyorsan töröltem is, mert visszaolvasva nekem sem azt az üzenetet adta amit le akartam írni, úgyhogy kuka.

Viszont most tényleg nem a fenti dolgot szeretném végsőkig kivesézni, hanem valami mást.

Elmúltál....

Mondják, hogy egy kapcsolat lezárása az egy szeretett személy elvesztésével egyenlő, azaz ugyanazon a gyászfolyamaton megyünk keresztül. 

Nem kell hozzá Summa Cum Laude PHD pszichológus diploma, és az azzal járó kutatás és megfigyelések adathalmazait egybevetve megállapíthassam, hogy igazuk van. Saját bőrömön is tapasztaltam.

Akartam már erről az érzésemről többször is írni, de az épp aktuális gyászfázisom beleszövődött a mondandómba és nem volt elég, hogy éreztem magam, még egy egy ilyen szövegből visszaköszönő szánalom végleg betette a kaput, hogy haha, te tényleg azt hitted, hogy ott tart a feldolgozás. Nyugi tévedtél még a béka segge alatt sem vagy.

Vak voltam, vagy az akartam lenni. De lehet egyik sem. Egy biztos egy ág vagyok azon a fán. Szerettem volna ezt belülről kitörölni magamban. Nem ment. Ugyhogy ahogy anno 2015 ben beküldtem az univerzumba az üzenetet. Ő fogta és tényleg arra a polcra pakolt amit kívántam.

Pofán csapott a pillanat, amikor az életed gyökerestül kifordul a helyéről. Nem, nem kell sajnálni nem ezért írom le. Én is tettem ilyet mással, velem is fordult elő. A szomszéd a pasijával, vagy épp az is aki még csak nem is sejti.

Bevackoltam, a kis kosaramba. Az élet meg azt gondolta itt az idő, rajtra pajtás, és feje tetejére állította.

Nem is akartam elhinni. Mi van? Ez tuti nem velem történik. Jó majd felébredek aztán ez a rossz álom csak egy esti beszélgetés kellemetlen témája lesz. Ez a folytogató érzés, amikor a maszk alatt vagyok és ki kell mennem arról a helyről mert megfulladok. Ezt is csak a filmekben láttam. Meg azt mondtad, hogy fogod a kezem, tutira nem fogod elengedni. Megtörtént, ez van odáig is el kellett jutni és minden utána jövő fájdalma ellenére jó volt. De ez mondom tuti nem velem történik. -TAGADÁS-

Mi az hogy boldog vagy, meg ha felhívsz akkor azt érzem, hogy azt sugallod, hogy tuti vége. Mi történik? Na jó ezt nem csinálhatod. Haragudtam nagyon rád. A helyzetre, a világra, közben próbáltam a lehető legkevesebbet kimutatni ebből. Visakodtam, tehetetlenül, jelzem most sem várom a sajnálatot és a megértést. Ha eljutottál már idáig érezheted, hogy korábbi érzelmeim próbálom megfogalmazni. Azt hiszem túl vagyok rajtuk, nem mondom, hogy a visszatérésük kizárt, de ha jönnek akkor is kisebb intenzitással és tudom kezelni. Szóval nagyon haragudtam, mindenre és mindenkire. Volt amire még magyarázatot sem tudtam adni egyszerűen ez van. Rád meg főleg.... -DÜH-

Közben végigsétáltam Lisabontól Santiago de Compostellaig az El Camino portugál szakaszát. A tagadás gyorsan elmúlt, de a düh a közelmúltig rendszeresen előjött és lökött vissza abba az állapotba amire már nem vágytam. Elég volt a fájdalom az önútálat, a céltalanság. Le akarom tenni az arra az ágra felakasztott terheket és egy leeső gyümölcs magjából kinőve faként élni tovább....

Nem volt könnyű, viszont tanulságos.

Jó most nem haragszom és ha visszajövök akkor tutira meg fogjuk tudni oldani a dolgokat. Egy hónap, addig semmit nem tudunk egymásról és mint a filmekben meglátjuk egymás és bumm, előjönnek az érzések. Vagy tutira a válási papírokat csak azért adtad be hogy legyen kommunkiáció. Jaaa kaptam egy üzenetet, oh semmi személyes. -ALKUDOZÁS- Ha az alku nem jön be, akkor gyere csak DÜH barátom, neked van itt helyed. Tudom, hogy rossz tanácsadó vagy de és most nagyon utálom és hogy tehette ezt velem, ugye te is így gondolod? Jó segítesz haragudni? Egyre ritkábban kerültél a látókörömbe, így már nem napi szinten kattogtam. Elkezdett saját életem lenni, saját élményekkel és emlékekkel. Persze az az intenzitás még erőteljesen hatott a megélt napjaimra, de lépésről lépésre kezdett a mag kihajtani és fává cseperedni.

Az hogy milyen szerencsés vagyok, hogy az a nő a feleségem akit tényleg gyerekként megálmodtam és tudatosan erre nem is emlékeztem, hanem szépen bontogatta a szárnyait ez az érzés, nagyon gyorsan átváltott a egy nagyon mély -BÁNAT-tá. Megfűszerezve azzal a tehetetlen haraggal, amit néha néha megpróbáltam megmagyarázni, hogy sima liba ez már nincs is. Na akkor bumm. Minden egyszerre.

Nagyon fura az elmúlt pár hét viszont, mert egy teljesen ismeretlen érzés, vagy nagyon rég látott kezdte simogatni a lelkem. Még a mai napig is találkozom emlékekkel, hangok, zenék, helyszínek, emberek, stb formájában és simán visszalöktek abba a rettenetes érzelmi hullámvasútba amiben nem akarok lenni, te tehetsz róla, különben is miért mondtad, hogy fogod a kezem és nem engeded el, mikor nemhogy elengedted, hanem undorodva kirántottad belőle a sajátod és elmenekültél. Mindenhogy fáj. Így döntöttél, ez az az út amin járni szeretnél. Akkor hiába görcsölök. Ez az amit az elmúlt 3 évben nem tudtam volna sem kimondani sem leírni, mert átlátszó volt mögötte minden érzés.

Most felszabadít -ELENGEDÉS-


2022. augusztus 6., szombat

A te èleted, tedd legendássá

 


Felfordult a világ. Emberek rettegnek. Ugye a jövőtől való fèlelem szorongóvá tesz. 

Ahol becsukódik egy ajtó ott kinyílik egy másik. Igen jó kis közhely, viszont a napjainkban tapasztalt változásokat a legjobban jellemzi. Úgy a magánèletben, a hètköznapjainkban, vagy akár a nagyvilágban. 

Fèlelmetes? Nagyon, hiszen a jól megszokott biztonságosnak hitt illúzió, most egy csapásra köddè válik. Ha valami beindul akkor viszont nincs megállás. Csőstől ömlik a szar.

Az az igazság, nagyon nem tudok meglepődni. Felkèszített az èlet. Ebben èlek már......

Viszont látom körülöttem a sok sok riadt barátom, akik nem tudják hova kapkodják a fejüket. Hirtelen levegőhöz jutva, azt hiszik, hogy visszaáll minden a règi megszokott kerèkvágásba.

Nem fog ès ne is álljon. Ideje volt már egy igazi nagy rendszerszintű változásnak. Lehet hogy mèg csak az előszelèt èrezzük, vagy már nyakig benne vagyunk. Ezt majd a törtènelemkönyvekből megtanulják a leszármazottaink.

Nekünk egy dolgunk van most. Kihozni a legjobbat belőle. Nem könnyű feladat, hiszen ismeretlen vizeken evezünk ès azt sem tudjuk hova. Kèrdezem, eddig tudtuk? Dehogy, az is az illúzió rèsze. Sohasem tudhatod, hogy holnap mi lesz, ha ezt nem fogadod el, nyugodtan hazudj magadnak tovább, míg nem törtènik valami olyan amikor rádöbbensz, hogy ezt eddig mièrt csináltam? Nyugi akkor sem lesz kèső, nem maradtál le semmiről. Akkor èrkeztèl el arra a pontra amikor kinyílik a szemed ès arra használod amire való.

Addig meg álmodj nyugodtan tovább, hiszen az is az út rèsze, ès pont azon kell vègigmenj.

Ne kapkodj, lèpj a következő kockára, aztán a következőre ès válj legendává.....


2022. június 22., szerda

Nyári Tábortűz

 Nyári tábortűz


Az égen rengeteg csillag pompás fényét nézem Napszemüvegem lencséjén át  
Köröttem sok szép emlék,  
Sok kedves ember, sok jó barát  

Mindenki vidám, s mindenki örül  
Boldogan társalgunk a tábortűz körül  
Én fekszem a földön, agyam elmereng  
S te akkor, ott fekszel mellettem  

Olyan festői és olyan jó itt  
Egyedül a gonosz múlt helyezi rám béklyóit  
Elfutnék, mert zavart vagyok és rettegek  
De mégis maradok, valamiért ez kellemes  

Az életem egy éve nem teljes  
Eltűnt belőle egy érzés  
Azt hittem elfelejtettelek  
De most mégis megigéz egy szó, s egy nézés  

Nem akarom hogy velem legyél  
Mégis szeretném, ha itt lennél  
De azt is, hogy nem  
Ez olyan ambivalens  

Összezavarodok és nem tudom mit mondjak  
Visszakaptam mindent amire vágytam  
De ez mégsem ugyanolyan 
Én ezt nem ilyennek vártam  

Úgy is tudom, vége lesz  
Mert ez nem létezhet  
Ez nem lehet valós  
Biztos csak képzelgek  

Ám mindent megtör az, amikor megcsókolsz  
Olyankor minden olyan, mint régen  
Mikor még ragyogott a Nap a Csillag és a Hold az égen 
Egyáltalán nem tudom mit érzek

 

Harag van bennem mert elhagytál  
Gyűlöllek mert mást választottál  
Fáj, hogy eddig ez nem kellett neked  
S utálom benned, hogy még mindig szeretlek

 

Nem akarom, hogy véget érjen az este  
Nem akarom, hogy megint mást keressen  
Nem akarom, hogy magányos legyek  
Nem akarom, hogy elmenjen

 

Ám a tábortűz leégett lassan itt az idő  
Reggeledik, feljön a Nap  
S csókunkat megtörik  
A fényesen ragyogó napsugarak 


Újból nyílnak a virágok, leomlanak a falak  
Megszólalnak a hajnali énekesmadarak  
Mindannyian a mi szívünkbe látnak  
Ahogy a tüzünk utolsó parazsai az égen csillagokká válnak 

2022. június 19., vasárnap

Haláltánc

 Haláltánc

Az ablakom, mint kulcslyuk A világ ajtaján  
Minden este vígan nézem  
Ahogy fáradtan a halál táncot jár  

Hisz a halál magányos és öreg  
Belefáradt már  
Hogy túl sok  
A túlvilágra jutó embertömeg  

Hideg téli este  
Már mindent benőtt az ég sötét leple  
Kinézek a világra 
 S a halál állt az ablakom előtt

 

Mily csodás ez a pillanat  
Egyáltalán nem olyan  
Mint amire az emberfia számítana  
Hangos a szívdobbanás, megdermed a levegő  

Egy perc volt csupán  
De mintha örökkön lett volna  
A halál a vendégem  
Reméltem hogy lesz alkalmam ezt elmesélnem  

Lelkemet elragadta volna 
Ám megkértem, hogy járjunk egy táncot  
S a tánc végére megismerte lelkemet  
Majd szerelmet vallott  

Gyötrelmes a halállal szerelemben állni  
Egyszer látod, majd mint édeskeserű délibáb  
Megszűnik életed kopár, sivár pusztáin  
Nem tudsz mást tenni csak várni, amíg eljön  

De a halál nem jött el  
Túlságosan szeretett, hogy elvigyen magával  
Érzelmeimmel játszadozott  
Mint a kerek Hold az apállyal s dagállyal  

Ő volt a megváltás és ő volt az átok 
Életembe ő hozott értelmet  
De minden értelem vele együtt távozott  
Úgy érzem semmi sem változott  

Nem várok hát tovább  
Hisz nem lehet néhéz meghalni  
És vágyam töretlen hogy lássam  
Elmegyek én hozzá  

Képes vagyok-e élni  
Képes vagyok-e meghalni  
Nem ismerek semmit mi értelmet adna  
Nem ismerek senkit ki ebben megállíthatna  

Mint kulcslyukon nézek be ablakomon  
S nem látom a nagy világot  
Kizárólag én vagyok s a halál  
Együtt járjuk az éj leplén az örökké tartó táncot