Hu, most hogy megnyitottam, kicsit elhanyagolt gondolat menedékem, szembe jön velem a tény, hogy tényleg nem csak érzésre hanyagoltam el, hanem valójában is. 2022. augusztus. Mi van? Azóta nem volt semmi amit kiírtam volna magamból?
De rengeteg minden, sőt emlékszem volt amikor el is kezdtem, csak a rám jellemző jó körmondatos, meg-meg mondós katyvaszt egy idő után töröltem.
Jól is tettem, mert annak nem volt ideje, nem érett meg a dolog. Ott volt de még dolgom volt vele. Most, hogy ezt a pár sort begépeltem, nem érzem, hogy magamra erőltetném, hogy most neked Pista mindenképp meg kell jelenned itt a blogon. Erőltesd meg az agyad és kezd el azt a jó, kis gondolatmenetet ami reggel mikor felkeltél tök jól hangzott a fejedben. Jójó, leírom, de utána, ah az már menni fog rajta.
Ahha hát nem ment és egy izzadságszagú valami kerekedett belőle, amit gyorsan töröltem is, mert visszaolvasva nekem sem azt az üzenetet adta amit le akartam írni, úgyhogy kuka.
Viszont most tényleg nem a fenti dolgot szeretném végsőkig kivesézni, hanem valami mást.
Elmúltál....
Mondják, hogy egy kapcsolat lezárása az egy szeretett személy elvesztésével egyenlő, azaz ugyanazon a gyászfolyamaton megyünk keresztül.
Nem kell hozzá Summa Cum Laude PHD pszichológus diploma, és az azzal járó kutatás és megfigyelések adathalmazait egybevetve megállapíthassam, hogy igazuk van. Saját bőrömön is tapasztaltam.
Akartam már erről az érzésemről többször is írni, de az épp aktuális gyászfázisom beleszövődött a mondandómba és nem volt elég, hogy éreztem magam, még egy egy ilyen szövegből visszaköszönő szánalom végleg betette a kaput, hogy haha, te tényleg azt hitted, hogy ott tart a feldolgozás. Nyugi tévedtél még a béka segge alatt sem vagy.
Vak voltam, vagy az akartam lenni. De lehet egyik sem. Egy biztos egy ág vagyok azon a fán. Szerettem volna ezt belülről kitörölni magamban. Nem ment. Ugyhogy ahogy anno 2015 ben beküldtem az univerzumba az üzenetet. Ő fogta és tényleg arra a polcra pakolt amit kívántam.
Pofán csapott a pillanat, amikor az életed gyökerestül kifordul a helyéről. Nem, nem kell sajnálni nem ezért írom le. Én is tettem ilyet mással, velem is fordult elő. A szomszéd a pasijával, vagy épp az is aki még csak nem is sejti.
Bevackoltam, a kis kosaramba. Az élet meg azt gondolta itt az idő, rajtra pajtás, és feje tetejére állította.
Nem is akartam elhinni. Mi van? Ez tuti nem velem történik. Jó majd felébredek aztán ez a rossz álom csak egy esti beszélgetés kellemetlen témája lesz. Ez a folytogató érzés, amikor a maszk alatt vagyok és ki kell mennem arról a helyről mert megfulladok. Ezt is csak a filmekben láttam. Meg azt mondtad, hogy fogod a kezem, tutira nem fogod elengedni. Megtörtént, ez van odáig is el kellett jutni és minden utána jövő fájdalma ellenére jó volt. De ez mondom tuti nem velem történik. -TAGADÁS-
Mi az hogy boldog vagy, meg ha felhívsz akkor azt érzem, hogy azt sugallod, hogy tuti vége. Mi történik? Na jó ezt nem csinálhatod. Haragudtam nagyon rád. A helyzetre, a világra, közben próbáltam a lehető legkevesebbet kimutatni ebből. Visakodtam, tehetetlenül, jelzem most sem várom a sajnálatot és a megértést. Ha eljutottál már idáig érezheted, hogy korábbi érzelmeim próbálom megfogalmazni. Azt hiszem túl vagyok rajtuk, nem mondom, hogy a visszatérésük kizárt, de ha jönnek akkor is kisebb intenzitással és tudom kezelni. Szóval nagyon haragudtam, mindenre és mindenkire. Volt amire még magyarázatot sem tudtam adni egyszerűen ez van. Rád meg főleg.... -DÜH-
Közben végigsétáltam Lisabontól Santiago de Compostellaig az El Camino portugál szakaszát. A tagadás gyorsan elmúlt, de a düh a közelmúltig rendszeresen előjött és lökött vissza abba az állapotba amire már nem vágytam. Elég volt a fájdalom az önútálat, a céltalanság. Le akarom tenni az arra az ágra felakasztott terheket és egy leeső gyümölcs magjából kinőve faként élni tovább....
Nem volt könnyű, viszont tanulságos.
Jó most nem haragszom és ha visszajövök akkor tutira meg fogjuk tudni oldani a dolgokat. Egy hónap, addig semmit nem tudunk egymásról és mint a filmekben meglátjuk egymás és bumm, előjönnek az érzések. Vagy tutira a válási papírokat csak azért adtad be hogy legyen kommunkiáció. Jaaa kaptam egy üzenetet, oh semmi személyes. -ALKUDOZÁS- Ha az alku nem jön be, akkor gyere csak DÜH barátom, neked van itt helyed. Tudom, hogy rossz tanácsadó vagy de és most nagyon utálom és hogy tehette ezt velem, ugye te is így gondolod? Jó segítesz haragudni? Egyre ritkábban kerültél a látókörömbe, így már nem napi szinten kattogtam. Elkezdett saját életem lenni, saját élményekkel és emlékekkel. Persze az az intenzitás még erőteljesen hatott a megélt napjaimra, de lépésről lépésre kezdett a mag kihajtani és fává cseperedni.
Az hogy milyen szerencsés vagyok, hogy az a nő a feleségem akit tényleg gyerekként megálmodtam és tudatosan erre nem is emlékeztem, hanem szépen bontogatta a szárnyait ez az érzés, nagyon gyorsan átváltott a egy nagyon mély -BÁNAT-tá. Megfűszerezve azzal a tehetetlen haraggal, amit néha néha megpróbáltam megmagyarázni, hogy sima liba ez már nincs is. Na akkor bumm. Minden egyszerre.
Nagyon fura az elmúlt pár hét viszont, mert egy teljesen ismeretlen érzés, vagy nagyon rég látott kezdte simogatni a lelkem. Még a mai napig is találkozom emlékekkel, hangok, zenék, helyszínek, emberek, stb formájában és simán visszalöktek abba a rettenetes érzelmi hullámvasútba amiben nem akarok lenni, te tehetsz róla, különben is miért mondtad, hogy fogod a kezem és nem engeded el, mikor nemhogy elengedted, hanem undorodva kirántottad belőle a sajátod és elmenekültél. Mindenhogy fáj. Így döntöttél, ez az az út amin járni szeretnél. Akkor hiába görcsölök. Ez az amit az elmúlt 3 évben nem tudtam volna sem kimondani sem leírni, mert átlátszó volt mögötte minden érzés.
Most felszabadít -ELENGEDÉS-
