Régóta ígérem a road trip befejezését, de hiába. És az az érzésem, hogy az útinapló befejezéséhez való görcsös ragaszkodásom következtében kissé korlátozom magam abban, hogy így aztán egyéb bejegyzéseim lássanak napvilágot, pedig annyi minden kikívánkozna belőlem nap, mint nap, úgyhogy főleg tán saját és persze néhány cuki, lelkes és állandó blogolvasóm nagy örömére tádáááám, írok tovább és nem linkeskedem el ezúttal, ígérem.
Az európai turnénk közepe-vége bevallom töredelmesen.....még nem fog megszületni, de jó hír, hogy már belekezdtem. Biztosan eljön az idő, de ó kár volna ígérni bármi meggondolatlant is. Majd egyszer csak napvilágot lát 🙅 addig is köszönöm a türelmet.
De szóval írnom meg kell, azt érzem, nagyon is, mert az élet zajlik és sok-sok történés van körülöttünk, velünk, bennünk.
Ez pedig most egy olyan nagy újra egymásra találós, mert egymást már réges régóta nem látós, ölelkezős, mulatós történet lesz.
Szóval voltak azok az esték, amikor pontozva értékeltünk mindent. Jobban mondva M 💗 szeretett öt, azaz öt pontokat adni egy-egy bulira. Ha jól emlékszem, ez a pontozós téma valamelyik főzős műsorban volt nagy divat. Egyszer Pajtással mi is csináltunk egy főzős estét, igazából én főztem, ők meg ettek 😏 és annyi meggybort ittunk a - hát már nem emlékszem mennyire jól sikerült - vacsi mellé, hogy az egyik pillanatban Misi alatt összetört a szék. Igen, ez egyike volt az ötből ötös estéinknek 😝
Az utolsó ilyen pontozós estém emléke pedig egy februári Hernan Cattaneo bulira nyúlik vissza. Ez volt az utolsó bulink... pontosan egy héttel a baleset előtt. Azon az estén valamiért már nem csak öt pontot érdemelt a művész úr, a társaság, a miliő, a minden, hanem egyenesen tízet. Ahan…. azt mondta hajnalban, mikor Ancsi kapualjában kirakott minket a taxi, hogy "Böbi! Ez az este tízből tízes volt 💓" Ühüm, dünnyögtem, szerintem is 💗
Három év múlva egy nyári napon újra bejelentették, hogy argentin kedvencünk Magyarországra látogat. Persze a három év alatt többször is pörgette kis hazánkban a lemezeket, de egy porcikám sem kívánta volna újra meghallgatni 💓nélküle💓. Nem. Az volt a mi tízből tízes esténk és ennek az emlékét nem adtam volna egykönnyen.
Ezúttal viszont egy nappali akváriumos bulira hívták argentin szerelmemet ( M is tudta, P is tudja, nyílt titok nálunk, hogy ha Hernan feleségül kérne, habozás nélkül hozzá mennék😂😂) és amikor megláttam a plakátot, akkor tudtam, hogy ez lesz az. Péhez fordultam és közöltem vele, hogy ezúttal ott kell lennünk.
A buli délután kettőkor kezdődött, én már reggel 5-kor fent kukorékoltam. Olyan görcs volt a gyomromban egész nap, hogy még a hajsütögetés mellé elfogyasztott két pohár irsai sem oldotta a szorítást, de nem baj, továbbra is azt gondoltam, hogy ott kell lennünk, majd csak lesz valahogy. Pé egyébként többször elmondta, hogy bármikor leléphetünk, egy szavamba kerül és ott hagyjuk az egész hajcihőt.
Az út Bélus lakásától az akváriumig nem egészen 15 percet vesz igénybe....gyalog. Ezen 15 perc alatt háromszor kellett megállnunk pisilni és nem gondolnám, hogy a bor volt a ludas. Sokkal inkább régi, szinte már elfeledett cimborám, mr. pánik, csupa-csupa kisbetűvel, nehogy már azt gondolja, hogy ő itt valaki. De nagy nehezen, minden szerencsétlenkedésemmel együtt csak sikerült belépnünk az akva teraszára és tudjátok mi fogadott bennünket ott? A kis pihém 👼
… a délután, ami újra 10-ből 10-et érdemelt. A buli felénél a ragyogó napsütést felváltotta a szakadó eső és mi bőrig ázva, mezítláb roptuk, vadonás újonnan kötött barátságaink közepette. Minél jobban szakadt, annál jobban éltük minden percét a pillanatnak és a ritmusoknak, mintha csak fentről is azt üzente volna valaki, hogy ez egy különleges alkalom. Mintha csak....💓
Na, de ez a nap, nem az a nap, ami a címben is szerepel, csak kissé elkalandoztam és persze ez is egy olyan nap volt, amiről szerettem volna annak idején írni, de végül sosem született meg az írás.
Szóval ez a szóban forgó este úgy volt, hogy Noncsi kistesómék végre valahára hazajöttek ikeájéktól és ezt megünnepelvén vagy talán csak teljességgel véletlenül egy időpontra esett a kettő, de ekkor épp Norman Cook (aka Fatboy Slim) is Budapestre hozta (szerintem) élete legeslegfainabb szettjét ✌ Így történt, hogy egyszerre örülhettünk a viszontlátásnak és Fatboy Slimnek 🎉🎈🎆
Aztán volt még valaki, aki szintén Magyarországon tengette napjait, "tök véletlenül" ezen a hétvégén. Az ausztrál családunk egy személyben, Daniel.
Daniellel annak idején Mogyikám által ismerkedtünk meg, mert usás haknija során összecimboráltak olyannyira, hogy lehozta egy Balaton Soundra hozzánk. Kettőjük románca végül el sem kezdődött, viszont Daniel és köztünk (főleg Misi és közte) valami olyan megmagyarázhatatlanul szoros barátság alakult ki, amit mi aztán csak aussie-hungarian familyként aposztrofáltunk. A következő évi soundra már teljes farkasfalkájával jött vissza Danielünk és valóban kenguru-szürkemarha 😂😂 családként funkcionáltunk. A terv az volt, ha a halak már ettek eleget, akkor mehetünk Ausztráliába delfinek hátáról kengurukra vadászni.....ebbe most ne is menjünk jobban bele.
Szóval Daniel egy igazi jóbarát volt számunkra. Aztán, mint oly sok mindenki mással, vele is megszakadt a kapcsolat. Ezúttal azonban nem Ő volt az, aki soha az életben többet nem keresett. Én nem álltam készen az újabb találkozásra, de az igazat megvallva, nagyon a kapcsolattartásra sem. Olyan nagyon fájt még csak gondolni is rá.
És aztán eljött ez a több szempontból is olyan nagyon különleges nap. Újra látom a kistesóm 👭 , újra hallom fatboy slimet 😎 és nem tudtam nem észre venni Daniel boldog budapesti posztját, hogy ismét az általa oly nagyon szeretett országban lődörög.
No, gondoltam, akkor majd most. Én készen állok és őszintén szólva hiányzik nekem ez a nagy kenguru a sok-sok jóságával és a hatalmas szívével együtt. Úgyhogy megkértem, hogy csatlakozzon Ő is az esténkhez.
A válasz egy kép formájában érkezett meg, miközben a Bazilika előtt térdelve hálát ad az üzenetünkért és a viszontlátásért 😆🙏 Hát Ő Daniel. Igen, ilyen és ehhez hasonló.
Az esténk az év bulija volt, ez biztos. Nem tudom elképzelni, hogy lesz olyan este, ami ezt übereli az idén. Ámbár minden évben megkapja egy buli ezt a nemes címet, ami kb olyan március környékén szokott megtörténni és aztán augusztusban jön egy másik, ami felülmúlja az előzőt és végül decemberben egy harmadik, ami ugyan nem múlja felül, de tökre megközelíti az első kettőt.
De ez...…..ez az este tökéletes volt. Szeretet, öröm, nosztalgia kézen fogva az új életutak történeteivel, kenguruk, fröccsök, tesók, aussie-magyar család, bázmeeeggg és miáfász, fatboy….ahhhh…..és akkor a napkelte első sugarait kísérve elhangzott a bűvös mondat kicsit könnyes szemmel, de most nem szomorúan pityergősen, hanem olyan jó érzésesen pityergősen.....
Gyerekek! Ez az este 10-ből 15-ös volt.
Hogy éreztük-e az éjszaka során "the good vibes around us"?
Mondhatni...….🙌💗😇
ps.: Köszönjük M, hogy mindig megvarázsolod az életünket ❤
